Átadták a Monor Város Nevelési, Oktatási és Közművelődési Díjat
Monor Város Önkormányzata 2023. évben Monor Város Nevelési, Oktatási és Közművelődési Díjat adományozott Zsombok Erikának, Hegedűs Józsefnének, Veres Ilonának és Dancsné Tóth Juditnak.
Monor Város Önkormányzata 2023. évben Monor Város Nevelési, Oktatási és Közművelődési Díjat adományozott Zsombok Erikának, Hegedűs Józsefnének, Veres Ilonának és Dancsné Tóth Juditnak.
Az év utolsó hónapjaiban két országos szinten is jelentős borversenyt rendeznek, melyen már az újborok minőségéről győződhetnek meg a zsűritagok. Régen nem látott sikereket értek el a monori borok, egy Nagy aranyérem, valamint három-három Arany- és Ezüstérem elismerést kapott a négy résztvevő borászat.
Dombóváron, november végén került megrendezésre az I. Buzánszky Jenő Országos Sporttörténeti Vetélkedő. A megmérettetésen tucatnyi intézmény közül a monori József Attila Gimnázium csapata végzett az első helyen!
2022-ben Nimmerfrohné Bihari Katalin részére adta át a kitüntetést Darázsi Kálmán polgármester az október 23-i megemlékezés keretében.
2022-ben a Monori Rendőrkapitányság főtörzsőrmestere Bánlaki Zsolt körzeti megbízott vehette át az önkormányzati elismerést.
2022-ben hat nevezés érkezett a családi ház kategóriában, melyben olyan magánszemélyeknek adományozható az elismerés, akik az ingatlanjuk és környezetének rendben tartásával, felvirágoztatásával, példa értékű fenntartásával hozzájárulnak Monor városszépítéséhez.
Több mint tíz éves hagyomány városunkban, hogy a tanévkezdést követő első képviselő-testületi ülésen köszöntik az előző tanév alapján "Monor Város Jó Tanulója - Jó Sportolója" díjjal elismert monori fiatalokat.
2022-ben a címet a Strázsahegyi Borház Kékfrankos Rosé Gyöngyözőbora érdemelte ki.
Városunkban több mint két évtizedes hagyomány, hogy pedagógus nap alkalmából az önkormányzat köszönti az óvodai nevelőket, általános és középiskolai dolgozókat. Ezen a napon került sor a „Monor Város Nevelési, Oktatási és Közművelődési Díjak” átadására is.
Egyre népszerűbbek és évről-évre remek minőségűek a Monoron készülő kézműves termékek, élelmiszerek. Mi sem bizonyítja ezt jobban, mint a közelmúltban, helyi termelők által kiérdemelt hazai és külföldi elismerések. Előbb a Megyeri-Hanti Pince rozé borok világversenyén elért aranyérméről olvashattunk - ahol a Strázsahegyi Borház is begyűjtött egy ezüstérmet -, majd a Csúzi Családi Pincészet négy bronzérméről jött a hír, melyet az I. Nemzeti Ecet Szemlén szereztek!
December elején hagyományosan megrendezésre kerülnek az első borversenyek az adott évben készült újborok számára. A monori borok két versenyen is szépen szerepeltek, a Magyarország Legjobb Újbora Borversenyen a legjobb tíz tétel között végzett Monoron készült bor; miközben az Országos Rozé Borversenyen is kettő aranyérmet szereztek a helyi borok.
Monor ismét elnyerte a “Humanitárius Település” címet, melyet a Magyar Vöröskereszt Országos Vezetősége adományoz azoknak az önkormányzatoknak, akik a Vöröskereszt eszmeiségét, alapelveit tiszteletben tartják, segítik megvalósítását.
Az Ady Úti és a Jászai Mari Általános Iskola nyugdíjas pedagógusa az 1956-ban, 65 éve megszerzett diplomája alapján kapta meg az elismerő oklevelet.
Október 23-án, az ünnepi megemlékezés keretében adta át a díjat Darázsi Kálmán polgármester Balatoniné Sárosi Márta és Dr. Zsédely Ferenc részére.
Monor Város Önkormányzata minden évben a Monor Közbiztonságáért Díjjal ismeri el a város közbiztonsága érdekében tett kimagasló teljesítményt, vagy huzamosabb időtartamon át folytatott kiemelkedő munkásságot. Az idei évben az 1991 óta működő Monori Polgárőr Közhasznú Egyesületnek ítélte oda a város vezető testülete a díjat.
Az elmúlt évek jó gyakorlatához hasonlóan, a vállalkozó kedvű helyi kézművesek idén is megmutatták tudásukat hazai és nemzetközi versenyeken, melyek újabb sikereket hozhatnak el számukra. A Berliner Wine Trophy nevű nemzetközi borversenyen szerzett aranyérmet a Strázsahegyi Borház Karát bora és ezüstérmet a Megyeri-Hanti Pince chardonnay tétele; miközben az Ami Süti - a tavalyi év után ismét - az ország öt legjobb cukormentes tortájának egyikét készítette el!
A Magyar Vöröskereszt november 27-én, a Véradók Napján idén is több kitüntetés, elismerés átadásáról döntött. Örömteli hír városunk számára, hogy két Monorhoz kötődő címet is bejelentettek ebből az alkalomból.
Magyar Arany Érdemkereszt állami kitüntetést vehetett át Semjén Zsolt miniszterelnök-helyettestől az Erdélyi Körök Országos Szövetségének monori elnöke.
Az Országos Polgárőr Szövetség, a város lakosságának biztonságát szolgáló polgárőrség támogatásáért "Polgárőr Város" kitüntető címet adományozott Monor részére.
Monor Város Önkormányzata a Monor Közbiztonságáért Díjjal ismeri el a város közbiztonsága érdekében tett kimagasló teljesítményt, melyet az idei évben Kiss Zsuzsanna rendőrőrnagy, a Monori Rendőrkapitányság hivatalvezetője vehetett át.
A "Monor Város Jó Tanulója - Jó Sportolója" elismerést azok a diákok kaphatják, akik kiemelkedő sport tevékenységük mellett tanulmányiakban is jeleskednek.
Monor Város Önkormányzata idén is meghirdette az önkéntes városszépítő kezdeményezést, a Tiszta udvar, rendes ház pályázatot. Az elismeréseket az augusztus 20-i nemzeti ünnep alkalmából szervezett program részeként adták át a díjazottaknak.
Közel 20 éves hagyomány, hogy a pedagógus nap alkalmából Monor Város Önkormányzata is köszönti a Monoron dolgozó óvodai nevelőket, általános és középiskolai tanárokat.
A monori zongoraművészt kiemelkedő zenei előadóművészi tevékenysége elismeréseként tüntette ki Dr. Kásler Miklós, az emberi erőforrások minisztere.
Az 1956-os forradalom eseményeire történő megemlékezés keretében, idén első alkalommal adta át a díjat Zsombok László, Monor város polgármestere Dr. Rados Máriának és Bánné Wágner Katalinnak!
Monor Város Önkormányzata Kiss Gábor rendőr alezredest, a Bűnügyi Osztály vezetőjét tüntette ki idén a város közbiztonsága érdekében tett munkásságáért.
Tizenegyedik éve hagyomány, hogy a tanévkezdést követő első képviselő-testületi ülésen köszöntik az előző tanév alapján "Monor Város Jó Tanulója - Jó Sportolója" díjjal elismert monori fiatalokat.
Június első vasárnapja pedagógus nap, ebből az alkalomból köszöntötték a monori óvodai és iskolai dolgozókat. Ezen a napon került sor a Monor Város Nevelési Oktatási és Közművelődési Díjak átadására is.
A monori festőművészt kiemelkedő képzőművészeti tevékenysége elismeréseként tüntették ki március 13-án.
Az idei évben Kristóf Sándor tűzoltóparancsnok, a Monor Hivatásos Tűzoltó-parancsnokság őrnagya vehette át az elismerést.
Idén is a tanévkezdést követő első képviselő-testületi ülés előtt adták át a Monor Város Jó Tanulója - Jó Sportolója elismeréseket az általános iskolás korú gyerekek részére.
A tavalyi évhez hasonlóan hárman kapták meg a további jó teljesítményre ösztönző elismerést: Vitéz Tamara Fanni ritmikus gimnasztika, Barta Bianka úszás és Fekete Sándor birkózás!
Ezúton gratulálunk nekik, legalább ilyen eredményes folytatást kívánunk!
Monor Város Önkormányzata idén is meghirdette a Tiszta udvar, rendes ház pályázatot, melynek elismeréseit a tegnapi soros képviselő-testületi ülés előtt adták át a résztvevőknek.
Városunkban immár hagyomány, hogy pedagógus nap alkalmából az önkormányzat köszönti az óvodai nevelőket, általános és középiskolai dolgozókat. Ezen a napon került sor a „Monor Város Nevelési, Oktatási és Közművelődési Díjak” átadására is.
Monor Város Önkormányzatának képviselő-testülete 2016-ban a díjat a Monori Polgárőr Közhasznú Egyesületnek ítélte oda.
Tiszta Udvar, Rendes Ház elismeréseket adtunk át a monori Autómentes Napon.
Monor Város Önkormányzat Képviselő-testülete idén már kilencedik alkalommal ítéli oda a „Monor Város Jó Tanulója – Jó Sportolója” címet.
A Tiszta udvar rendes ház pályázat kiírásával sikerült ösztönözni, hogy a város lakosai saját kertjük ápolásával, virágosításával is hozzájáruljanak Monor szépítéséhez.
Méltó alkalommal, a Borvidékek Hétvégéje megnyitójának keretén belül került sor az Év Bora Monoron cím átadására.
Június első vasárnapja pedagógusnap, ebből az alkalomból minden évben köszönti a város vezetése az iskolai és óvodai dolgozókat. Ez alkalommal kerül sor a legrangosabb önkormányzati elismerés átadására is.