október 3. 17:00
A négy elem az irodalomban (Tűz, víz, föld, levegő) - Bukai Tibor előadása - Országos Könyvtári napok
Dr. Borzsák István Városi Könyvtár és Helytörténeti Kiállítás
A nyári szünettel egy időben kezdődtek az intézményi felújítások Monoron. A képviselő-testület tavasszal több mint ötvenhét millió forintról döntött, melyből szinte minden monori iskola és óvoda szükséges felújítására jutott pénz.
Fontos szempont volt a pályázatok kiírásánál, hogy olyan összegű munkákat pályáztassanak meg, melyekre helyi vállalkozók is jelentkezhetnek. Ennek is köszönhető, hogy az elvégzett munkákat nagyrészt monori szakemberek végezték el.
A teljesség igénye nélkül, néhány elvégzett, vagy a napokban befejeződő felújításról számolunk most be. Az Ady Úti, a Nemzetőr és a Kossuth Lajos Általános Iskolákban megújult a termek egy részének padlója, továbbá mindhárom intézményben teljesen felújították egy-egy fiú és lány mosdót. A Napsugár óvodában és a tavaly felújított Jászai Iskolában a kerítést javítják, illetve az iskola tornatermének térelválasztó függönyét cserélik ki szeptember hónapban.
Emellett több intézmény és városi tulajdonú cég is tudott beszerzésekre és korszerűsítésre pénzt fordítani. A Bölcsödében megtörtént a parkoló rendezése, a zeneiskola épületében a nagyterem padlójának felújítása, elkezdődött a könyvtár fűtés-korszerűsítésének tervezése, az uszodai szolgáltatások is bővülnek az idei őszre.
Reméljük, hogy mindenki örömmel használja és óvja majd a jövőben szépülő közösségi értékeinket!
A teljes felújítási munkák:
Monor Város Önkormányzatának Képviselő-testülete a 395/2016. (VI. 16.) KT határozat szerint, az alábbi felújítási és beszerzési munkákat támogatja a működési tartalék terhére:
- VI-BA Kereskedőház Kft. (2200 Monor, Bajcsy Zsilinszky utca 2.) önkormányzati tulajdonú üzlethelyiség (cipőbolt) felújítására – építészeti terveztetés - 180 eFt,
- Táncsics Iskola épületének részleges felújítása – a Nagycsaládosok Monori Egyesületével nyert pályázat kiegészítése – 1.000 eFt,
- Dr. Gombos Matild Egészségházban jelentkező felújítási igények – 1.450 eFt,
- Közösségi fürdő felújítása a Tabánban 600 eFt,
- Ady Úti Általános Iskola - szennyvízelvezető rendszer felújítása, parkettacsere - 2.300 eFt
- Jászai Mari Általános Iskola - kerítésjavítás - 360 eFt
- Jászai Mari Általános Iskola - tornaterem térelválasztó függöny és motor csere - 700 eFt
- Zeneiskola - nagyterem padlóburkolatának felújítása - 260 eFt
- JAG – a szülőotthon oldali kerítés cseréje - 300 eFt
- Kossuth Általános Iskola - folyosók- és tanterem festése, padló felújítási keret 1.800 eFt,
- Ady Úti Általános Iskola – folyosók és tanterem festése, padló felújítási keret 900 eFt
- Nemzetőr Általános Iskola – folyosók és tanterem festése, padló felújítási keret 900 eFt
- Napsugár Óvoda - kerítés javítás - 840 eFt
- Bölcsőde - parkoló tereprendezés - 200 eFt
- Gondozási Központ - akadálymentesítés - 2.000 eFt
- Könyvtár - fűtési rendszer felújítás tervezése - 180 eFt
- tartalék - 280 eFt
- Kövál NP Zrt. által összeállított beruházási-, felújítási tervek
- Városüzemeltetés - 210 eFt
- Katona konyha fejlesztése - 2.160 eFt
- Jászai konyha fejlesztése - 2.020 eFt
- JAG Konyha fejlesztése - 3.600 eFt
- Ravatalozó - épület tervezés - 200 eFt
- MSE pálya karbantartás-felújítás - 1.000 eFt
- 2 db ételszállító thgk felújítása - 1.009 eFt
- Uszoda szolgáltatásainak fejlesztése - 9.801 eFt (Szauna merülőmedence, infraszauna, gőzkamra kialakítása, hidromasszázs kád vásárlása)
- Vigadó NP Kft. által összeállított beruházási-, felújítási tervek
- kéményseprő járda kiépítése - 541 eFt
- galambriasztó javítás - 400 eFt
- díszterem fancoil motor csere - 315 eFt
- étterem lapostető beázás javítás - 413 eFt
- étterem bejáratiajtó csere - 1.150 eFt
- tartalék - 181 eFt
- Egyéb intézmények karbantartási keretét megemeli 1.000 eFt-tal.
Ezeken felül a nyár folyamán összesen 19.050.0000,- forintot költött a város a köznevelési intézmények vizesblokkjainak felújítására. Reméljük, hogy folyamatosan szépülő közösségi értékeink sokáig szolgálják majd a monori diákokat és felnőtteket!
október 3. 17:00
Dr. Borzsák István Városi Könyvtár és Helytörténeti Kiállítás
október 4. 17:00
Dr. Borzsák István Városi Könyvtár és Helytörténeti Kiállítás
október 5. 08:00
Monor, Gazdakör
Belépőjegyek:
4.200 és 5.200 forintért kaphatóak a vigadokft.hu oldalon, illetve a Vigadó Kulturális és Civil Központ jegpénztárában.
Amennyiben a gyermek a szülő ölében ül, úgy 2 éves korig ingyenes a belépés. 2 éves kor felett kötelező jegyet váltani a koncertre.