december 22. 16:00
IV. Adventi gyertyagyújtás
Monor, Szent István tér
Több év szünet után május 2-án reggel 6 órától működik újra Monoron a tömegközlekedés. A több hónapos előkészítő munka és az elmúlt hetek próbajáratai után a képviselő-testület a leghosszabb - 13 kilométeres -, kört szavazta meg a járat útvonalának.
Hétköznaponként 10 járat szállítja az utasokat, 6 és 17 óra között; szombaton pedig 6 és 10 óra között indulnak a járatok, minden egész órakor a Keverő üzemnél található első megállóból. A 22 megállót tartalmazó körút érinti az összes városrészt, és minden olyan területét Monornak, ahová szükség lehet tömegközlekedéssel eljutni: egészségház, temetők, iskolák, óvodák, sportpálya. Az egy utazásra szóló vonaljegy ára 150 forint, a havi bérlet pedig 3500 forintba kerül. Lehetőség van továbbá félhavi és tanuló-nyugdíjas bérlet váltására, 2000 forintért.
A járat egy irányú körjárat, ami azt jelenti, hogy nem kell a végállomáson a Keverő üzemnél („Malomnál”) leszállni; a felszállást megelőző megállóig közlekedhetnek egy menetjeggyel. A Vasútállomásra érkező járat nyolc perc után indul tovább, egy vonatpárhoz igazítás miatt.
A havi bérletek tárgyhót követő 5-éig érvényesek, akárcsak a második félhavi bérlet. Az első félhavi bérlet a hónap 20. napjáig érvényes. 65 év felettiek részére az utazás díjtalan, fontos információ továbbá, hogy a nyugdíjas bérlet vásárlása előtt kötelező a Volánbusz jegypénztárában helyi nyugdíjas bérletigazolványt váltani.
A teljes menetrendet és útvonalat keressék a Strázsa újság napokban megjelenő számában és városunk megújult honlapján az alábbi linkre kattintva: további információ.
december 22. 16:00
Monor, Szent István tér
december 22. 17:00
Monori Református Nagytemplom
december 27. 18:00
Nagyboldogasszony Templom (Monor, Kossuth Lajos u. 85.)
Közreműködik a Római Katolikus Egyházközség és a Monori Strázsák Néptáncegyüttes, köszöntőt mond Pogácsás Tibor
országgyűlési képviselő, valamint igét hirdet Laczkó Mihály plébános.