Szeptember 10-én megnyitott Balogh Gyula (1950-2019) Munkácsy Mihály-díjas festőművész, Monor város díszpolgárának Örök emlék című kiállítása a Vigadóban. Ez alkalomból beszélgettünk a festőművész fiával, Balogh Gyulával.

A kiállítás állandó része megtekinthető a Vigadó Dísztermében nyitvatartási időben.

Milyen érzéseid vannak édesapád festményeire nézve? Hogyan tekintesz a művészetére?

Apám izgalmasan élte a festők amúgy sem hétköznapi életét. Nem fényképek alapján dolgozott, hanem a terepre járt alkotni, vonattal, biciklivel, mint a régiek a plein air idején. Ha leszakadt az eső, a kép félbemaradt, másnap pedig menni kellett újra. És ez így volt akkor is, ha éppen Erdély, a Dél-Alföld vagy a Viharsarok volt a téma.

Honnan jött az ötlet a családban, hogy édesapád festményei a városban legyenek továbbra is láthatók?

Mikor a díszpolgári címet apám megkapta, akkor láttam rajta, hogy sokkal többet jelentett számára Monor, mint ahogy azt ő láttatni engedte. Természetesen a Monorról készült sorozatai eleve elárulták, hogy milyen elfogult a szülőhelyével szemben, akkor mégis úgy tűnt, hogy mintha jobban is örült volna díszpolgári címnek, mint a Munkácsynak.

Miért volt fontos, hogy így döntöttetek?

Nehéz évek múltak el, legutoljára Ráckevén a Patay László Emlékházban, 2019 januárjában láthattuk a képeit. Elhunyta után pedig rögtön jött a vírus, ami komolyan gátakat szabott az emlékkiállítások terveinek. Viszont mindvégig fontosnak tartottuk, hogy a hosszú csöndet éppen egy monori, ráadásul kifejezett Monor témában összeállított kiállítás törje meg. Örülünk, hogy erre az alkalomra a Vigadó patinás épületében kerülhet sor.

Hogyan tudnád édesapádat jellemezni, milyen ember volt?

Aki ismerte, tudja róla, hogy egy rendkívüli műveltségű, keresztény, értelmiségi volt, aki viszont sosem tolakodott elő a tudásával. Látásmódja egy régi és világlátott monorié, aki az itthon szerzett élményeit kereste mindenben, ezért mint művész ugyanazt mutatta meg a nagybányai pléhkrisztusokon, a monori Strázsa dűlőin, Hódmezővásárhelyen, Gyulán.

Milyen érzésekkel nézted a monori kiállítást?

Természetesen nagyon örültem a kiállítás létrejöttének, megindító volt látni, mennyi régi barát, kolléga, ismerős tette tiszteletét a megnyitó ünnepségen. Hálás vagyok nekik és mindazoknak, akik az elkövetkező időben még meglátogatják a tárlatot!

„Az élettörténet tárgyakon keresztül is rekonstruálható, és ha az ember ezen nem siklik át, sőt, esetenként meg is szereti, és részét érzi benne, akár a családi részét, akár személyes részét, majdnem önarckép-szerűen van jelen” (Balogh Gyula festőművész)

„Apám mesélte, hogy egyszer megrendelést kapott: pipacsos mezőt kell festeni. Már nem volt szezonja, így napokig biciklizett a határban, mire talált egy tisztást, ahol látványos, egybefüggő tömegben nyílt a kis piros virág. A napszak is éppen megfelelt, hát kipakolta az állványt, az akvarellt és már kezdte is volna feltenni a vázlat első, halvány vonalait, mikor egy traktor fordult rá a táblára és húsz perc alatt a földbe forgatta az egész mezőt. A tapasztalat tehát azt mutatta, hogyha megvan a téma, érdemes igyekezni.” (Idézet a legifjabb ’H. Balogh Gyula’ Alsóvárosi hitregék című könyvéből)