július 15. 19:00
Stand Up Comedy-Orosz Gyuri, Maksa Zoltán és Koleszár Henrietta estje
Vigadó Kulturális és Civil Központ (2200, Monor Kossuth Lajos u. 65-67.)
Június 10-én, szombaton, hatodik alkalommal szervezték városunkban a magyar borvidékek seregszemléjét, a Borvidékek Hétvégéjét. Az esemény nagyon jól sikerült, minden eddiginél több látogató érkezett Monorra.
A város központjában tartott délelőtti programok idén is hangulatos kezdést biztosítottak az egész napos rendezvénynek. Az ország minden részéből érkező borrendek felvonulását a hivatalos megnyitó követte. Ennek keretében adták át a Monor Város Bora díjat, melyet a Megyeri-Hanti Pince Csevej névre keresztelt kékfrankos rozé bora érdemelt ki. A program a Monor Környéki Strázsa Borrend tagavatásával és a „Pincefalu gyerekszemmel” gyermekrajz pályázat eredményhirdetésével zárult.
A nyitott pincék kora délutántól várták az érkező vendégeket. A szervező Vigadó Kulturális és Civil Központ munkáját dicséri, hogy a Strázsa hegyre folyamatosan teli kisvonatok szállították a helyi érdeklődőket és a városunkba látogatókat. Több országosan ismert és elismert borász is méltatta a remek hangulatot és a jó szervezést.
A kiváló boroknak és a változatos programoknak köszönhetően soha ilyen sokan nem látogattak egyszerre városunkba, a legtöbb helyszín délutánra zsúfolásig telt az érdeklődőkkel. Zolbert, a magyar smooth jazz úttörője a pinceszínpadon adott teltházas koncertet; Bor Ivót és Bor Virágot több százan keresték fel és készítettek velük fényképet; a Szent Orbán téren pedig több ezren sétáltak keresztül napközben.
Az estét két monori taggal felálló zenekar koncertje zárta. Előbb a március 15-én új nagylemezt megjelentető Kiss Kata Zenekar muzsikált, majd a Hertelendi Istvánnal felálló Ladánybene 27 zenekar koncertje következett. A jól átgondolt elrendezésű Szent Orbán téren közel kétezren élvezték a reggae zene magyar képviselőinek előadását.
A Borvidékek Hétvégéje nem lehetne ilyen népszerű a kialakult társadalmi összefogás nélkül. Több tucat monori család, pincetulajdonosok, segítők, polgárőrök, hatóságok és civil szervezetek önös érdektől mentesen, közösen dolgoztak azon, hogy minden ilyen jól sikerüljön. A szervezők ezúton is köszönik közreműködésüket; a területet gondozó Kövál munkáját; Monor Város Önkormányzatának támogatását és a monori lakosok türelmét!
A szervezők és az őket segítők közös erővel érték el, hogy ma már Közép-Magyarország egyik legnagyobb boros programját szervezhessük Monoron, az ezer pince városában! A rendezvényen készült képek megtekinthetőek a szervező Vigadó Kulturális és Civil Központ, a Borvidékek Hétvégéje és a város facebook oldalára kattintva.
július 15. 19:00
Vigadó Kulturális és Civil Központ (2200, Monor Kossuth Lajos u. 65-67.)
július 20. 08:00
Művelődési Ház (2200, Monor Bocskai u. 1.)
július 25. 13:00
Tavas Park
Az idei PikNik Mozi eseményen a Zootropolis 2. lesz látható 20:30-tól
Monor Városközpontjában várunk mindenkit augusztus 20-án, az államalapítás ünnepe alkalmából!
Programok:
16:00-tól népi gyermekjátékok és ügyességi játékok várják a kilátogatókat.
17:30-tól a Buborék Együttes gyermekkoncertje szórakoztatja a legkisebbeket.
19:00-kor Csernik Szende lábbábos, székely mesemondó előadása következik.
20:00-tól koncertet ad az Irie Maffia.
21:30-tól pedig DJ Huszár gondoskodik a hangulatról.
Szeretettel várunk minden érdeklődőt!
Lapozzon bele!