június 9. 19:00
II. Monori Pincezene Fesztivál
Strázsa-hegy
Szeptember 21-től már a Monort átszelő 100a vasútvonalon is találkozhatnak a nagy kapacitású emeletes vonattal. Augusztus végétől kezdte meg az utasok szállítását a 600 férőhelyes KISS motorvonat első példánya Budapest és Vác között, a második jármű a Budapest-Cegléd-Szolnok vonalon állt szolgálatba.
Az új emeletes motorvonat az előzetes vizsgálatokat és teszteket követően, a szükséges engedélyek birtokában még márciusban kezdte meg az utasforgalmi próbaüzemet, amit a kialakult járványügyi helyzet miatt meg kellett szakítani. A modern, XXI. századi igényeknek megfelelő jármű augusztus 24-én, a váci vonalon állt újra forgalomba. Az augusztus végéig tartó Nyugati pályaudvar és Városliget elágazás közötti felújítási munkálatok befejezését és a második KISS átadását követően immár a ceglédi 100a vonalon is ismét lehet utazni a KISS motorvonatokkal. Az érintett vonalon közlekedő emeletes vonat e hétre tervezett menetrendje ITT olvasható.
Jelenlegi ütemezés szerint év végégig várhatóan még további 8 hasonló szerelvény kezdi meg az utasforgalmi próbaüzemet, így remélhetőleg a monori utasok komfortérzete is javul a nagy kapacitású szerelvények további megjelenésével!
június 9. 19:00
Strázsa-hegy
június 10. 13:00
Szent Orbán tér és környező pincesorok (Monor, Strázsa hegy)
június 13. 19:00
Vigadó Kulturális és Civil Központ (Kossuth Lajos utca 65-67.)
A négy legjobb jelentkező mutathatja meg magát június 9-én, és esélyes elnyerni a 150.000 forint értékű Közönségdíjat!