május 16. 18:00
Tavaszi Néptáncgála
Művelődési Ház (2200, Monor Bocskai u. 1.)
A vízhálózat teljes területén ásványvíz minőségű vizet ihatnak városunkban, miután véget ért az ősz óta tartó próbaüzem a megújított vízmű telepen. A tavalyi évben befejeződött, több mint 700 millió forint összköltségű beruházás célja volt, hogy ammónia-, vas-, és mangánmentes víz folyhasson a monori lakások csapjaiból.
A közel egy éven át tartó kivitelezés során egy új, napi 3 köbméter kapacitású vízműtelepet létesítettek a hozzá tartozó kezelőépülettel és ülepítővel együtt. A megvalósult, modern technológiának köszönhető, hogy az ivóvíz teljes gáz és légtelenítés, többszöri szűrés és fertőtlenítés után hasonló minőségű mint a palackozott ásványvizek. A projekt részeként közel 130 kilométer hosszban tisztították ki a vízvezeték rendszert, felújítottak több víznyerő kutat, valamint a kútszivattyúkat is cserélték.
A beruházás őszi lezárását követően, az eltelt néhány hónapban több alkalommal mintavételre került sor a hálózat több pontján. Minden ilyenkor szükséges vizsgálat igazolta, hogy a kérdéses értékek minden esetben az elvárt határérték alatt vannak, így a telep megkapta a végleges működési engedélyt és a teljes vízhálózat bekapcsolásra került a rendszerbe.
Fogyasszák egészséggel!
május 16. 18:00
Művelődési Ház (2200, Monor Bocskai u. 1.)
május 20. 19:00
Vigadó Kulturális és Civil Központ (2200, Monor Kossuth Lajos u. 65-67.)
május 25. 11:00
Városi Sportcsarnok (Monor, Balassi Bálint utca 25.)
Részletekért látogass el a borvidekekhetvegeje.hu oldalra!