december 22. 16:00
IV. Adventi gyertyagyújtás
Monor, Szent István tér
2022-ben tizedik alkalommal szervezhette meg a Vigadó Kulturális és Civil Központ a Borvidékek Hétvégéjét. Két év kényszerű kihagyás után, újra teljes programkínálattal várták a vendégeket, akik tíz év alatt ilyen sokan nem voltak még Monoron, az ezer pince városának legismertebb rendezvényén!
Pénteken este változatos időjárás ellenére is jó hangulatú CimbaliBand koncerttel kezdődött az esemény, mely másnap, ideális időjárási körülmények között folytatódott. Szombaton délelőtt a Monor Környéki Strázsa Borrend látta vendégül a hazai borrendek képviselőit, akik színes felvonulássukkal nyitották meg a rendezvényt. Darázsi Kálmán polgármester köszöntőjét Monor Város Borának átadása, borrendi tagavatás, és gyermekrajzpályázat követte.
A kisvonat járatok indulásától kezdve folyamatosan érkeztek a látogatók a pincesorok közötti vendéglátókhoz, ahol jónéhány zenei formáció, duó, zenekar gondoskodott a szórakoztatásról. A 35 résztvevő helyszínen tucatnyi borvidék kínálatából választhattak a vendégek, a résztvevő borászatok közül sokan az első évtől - 2012 óta - résztvevői a fesztiválnak. Ugyanakkor jól mutatja a rendezvény ismertségét, hogy évről-évre új kínálók is jelentkeznek, az ország minden részéből. Nem véletlen, hiszen az elmúlt évek tudatos szervezésének köszönhetően Pest megyében - sőt, talán még a középső országrészben is - mára már az egyik legnagyobb, egy napra eső látogatószámú boros rendezvény a Borvidékek Hétvégéje!
A szervezők ezúton is köszönik a monori lakosok, helyi pincetulajdonosok, civil szervezetek, intézmények, hatóságok segítségét! 2023-ra e ritka összefogásnak köszönhetően már el is kezdjük a jövő évi program szervezését, érdemes már most beírni a naptárba: 2023. június 9-10.
december 22. 16:00
Monor, Szent István tér
december 22. 17:00
Monori Református Nagytemplom
december 27. 18:00
Nagyboldogasszony Templom (Monor, Kossuth Lajos u. 85.)
Közreműködik a Római Katolikus Egyházközség és a Monori Strázsák Néptáncegyüttes, köszöntőt mond Pogácsás Tibor
országgyűlési képviselő, valamint igét hirdet Laczkó Mihály plébános.