június 9. 19:00
II. Monori Pincezene Fesztivál
Strázsa-hegy
A Magyar Vöröskereszt november 27-én, a Véradók Napján idén is több kitüntetés, elismerés átadásáról döntött. Örömteli hír városunk számára, hogy két Monorhoz kötődő címet is bejelentettek ebből az alkalomból.
Ezen a napon kerül sor a közösségek és munkahelyek díjazására minden évben. Nagy elismerés városunk számára, hogy 2020-ban Véradóbarát Munkahely elismerést kapott a Monori Polgármesteri Hivatal! A Polgármesteri Hivatal vezetői több évtized óta szívükön viselik a véradás népszerűsítését és megbecsülését városunkban. Az életmentő lehetőségek kapcsán a hivatal saját dolgozóinak részvétele mellett számtalan más, helyi intézmény, szervezet munkatársait is aktivizálják a véradásokra.
A közösségi elismerések mellett egyéni kitüntetések átadására is sor kerül ilyenkor. A Vöröskereszt kezdeményezésére Dr. Kásler Miklós, az emberi erőforrások minisztere Pro Vita Díjjal ismeri el azoknak az önzetlen véradóknak a segítségét, akik hosszú évek alatt, több tucat alkalommal segítettek véradás során embertársaikon. Gratulálunk a monori Pelczhoffer Rozáliának, aki az idei díjazottak között szerepel! Rozália az elmúlt két és fél évtizedben 91-szer nyújtotta karját, emellett családja körében, munkahelyén és tágabb környezetében is igyekszik a véradást népszerűsíteni! Évente négy alkalommal vesz részt a Művelődési Házban megszervezésre kerülő véradáson, szinte biztosan ott lesz legközelebb, december 9-én is! Köszönjük áldozatos önkéntes munkáját, gratulálunk és további jó egészséget kívánunk neki!
június 9. 19:00
Strázsa-hegy
június 10. 13:00
Szent Orbán tér és környező pincesorok (Monor, Strázsa hegy)
június 13. 19:00
Vigadó Kulturális és Civil Központ (Kossuth Lajos utca 65-67.)
A négy legjobb jelentkező mutathatja meg magát június 9-én, és esélyes elnyerni a 150.000 forint értékű Közönségdíjat!