július 25. 13:00
FröccsSzombat és PikNik Mozi
Tavas Park
Régóta tervezett fejlesztés kezdődhet meg Monoron az idei évben. A Petőfi Sándor utca, Virág utca és Széchenyi utca közötti szakaszának felújítása és az egykori kisegítő iskola épületének hasznosítása évek óta szerepel a város fejlesztési tervei között. Idén, Magyarország Kormányának tavaly év végi döntése szerint, a szükséges források is rendelkezésre állnak. Mint arról korábban beszámoltunk a döntés értelmében 450 millió forint támogatást kapott Monor, melynek jelentős részét erre a projektre szánja a város vezetése.

Zsombok László polgármester a Strázsa újság februári számában ismertette röviden a beruházást. Az egykori fogorvos lakóházát és rendelőjét - melyben hosszú időn keresztül a Kossuth Lajos Általános Iskola tagintézménye működött -, eredeti állapot szerint szeretné felújítani városunk. Ennek érdekében az egykori tulajdonosok leszármazottait is felkutatták és a terveket is eszerint készítették el. Az épület, a munkák befejezését követően, a Klebersberg Központ Monori Tankerületének ad majd helyet.

- Az épület mellett a teljes közterület felújítása is megtörténik – olvashatjuk a polgármester szavait. A tervek szerint egy forgalomcsillapított, díszkővel és térburkolatokkal ellátott, parkosított utcaszakaszt alakítanak ki 2017 végére. Emellett a környező utcákban parkolók kialakítása is napirenden van. Ezzel újabb fontos szakasz újul meg a város egyik legforgalmasabb - a vasútállomást és a városközpontot összekötő -, utcájában. A Petőfi Sándor utca központhoz közelebb eső részén pedig a járdaprogram keretében újítják majd fel a gyalogutakat.

Biztosak vagyunk benne, hogy a fejlesztés nagy mértékben javítja majd a városképet és reméljük, hogy Monor térségi központi szerepét is tovább erősíti a jövőben!
július 25. 13:00
Tavas Park
augusztus 20. 16:00
Monor, Szent István tér
augusztus 24. 18:00
Vigadó Kulturális és Civil Központ (2200, Monor Kossuth Lajos u. 65-67.)
Az idei PikNik Mozi eseményen a Zootropolis 2. lesz látható 20:30-tól
Monor Városközpontjában várunk mindenkit augusztus 20-án, az államalapítás ünnepe alkalmából!
Programok:
16:00-tól népi gyermekjátékok és ügyességi játékok várják a kilátogatókat.
17:30-tól a Buborék Együttes gyermekkoncertje szórakoztatja a legkisebbeket.
19:00-kor Csernik Szende lábbábos, székely mesemondó előadása következik.
20:00-tól koncertet ad az Irie Maffia.
21:30-tól pedig DJ Huszár gondoskodik a hangulatról.
Szeretettel várunk minden érdeklődőt!
Lapozzon bele!