december 22. 16:00
IV. Adventi gyertyagyújtás
Monor, Szent István tér
Közel 30 millió forint támogatást nyert el Monor Város Önkormányzata, melyet felhasználva megújul az Acsádi utca egy szakasza. A református temetőhöz vezető forgalmas utcában süllyesztett szegéllyel és feszültségelvezető réteggel megerősített renoválást terveznek, melyet új útpadkával és a vízelvezető árkok helyreállításával egészítenek ki.
Az idei év elején jelent meg a Belügyminisztérium pályázati felhívása az egyes települési önkormányzatok feladatellátásának támogatására. Az önkormányzat nevében a Monori Városfejlesztő Nonprofit Kft. készítette el a benyújtandó anyagot, a maximálisan igényelhető kerettel. A cél már akkor is ennek a rossz állapotú útszakasznak a megújítása volt, melyről a pozitív döntés augusztus elején született meg. Így 29.999.305 forint támogatásból és 5.293.995 forint önrészből készülhet el az Acsádi utca – Liliom utca és református temető közötti szakaszának – felújítása.
A munkálatok során előbb a meglévő burkolat lokális javítása, kiegyenlítő réteg készítése szerepel a tervekben; majd a tartósság növeléséért a teljes felületen feszültség elnyelő réteget (aszfaltháló) terítenek és új kopóréteget készítenek. A 425 méteres szakaszon az út szélének megerősítése érdekében süllyesztett szegély készül, valamint új padka kialakítására is sor kerül. A csapadékvíz elvezetésre is gondoltak: a meglévő árkok rendezése, profilozása, a hiányzó szakaszokon árkok kialakítása is része a projektnek.
Így egy újabb nagy forgalmú, és régóta felújításra váró utca közlekedése lesz biztonságosabb Monoron. A felújítás időbeni ütemezéséről a Strázsa újság következő számában és városunk honlapján is beszámolunk majd.
Térkép: Google Maps
december 22. 16:00
Monor, Szent István tér
december 22. 17:00
Monori Református Nagytemplom
december 27. 18:00
Nagyboldogasszony Templom (Monor, Kossuth Lajos u. 85.)
Közreműködik a Római Katolikus Egyházközség és a Monori Strázsák Néptáncegyüttes, köszöntőt mond Pogácsás Tibor
országgyűlési képviselő, valamint igét hirdet Laczkó Mihály plébános.