december 5. 15:00
Monori Mikulás
Monor, Szent István tér
Ősszel több hónapon át tartott a járdák felújítása városszerte, melyek közül fontos volt felújítani a Krúdy Gyula utca hosszú, sok helyen töredezett járdáját. A közel 200 méter hosszú rész a Kossuth Óvoda, a sportpálya, az uszoda és az egészségház miatt minden napszakban forgalmas, ráadásul az úttest és a járda közelsége miatt rendszeresen az autósok is rámentek a gyalogútra, így balesetveszélyes is volt.
Az önkormányzat döntése értelmében ez a helyzet megszűnik, november közepétől forgalomtechnikai eszközök, úgynevezett pollerek védik a járdát és a gyalogosokat. A pollereknek köszönhetően a jövőben gépkocsival nem tudnak majd a gyalogútra hajtani, ez a járda élettartamát is jelentősen megnöveli és természetesen biztonságosabbá is teszi a közlekedést. Ezzel párhuzamosan elkészült a járda szegélyezése, illetve egy áteresz segíti majd a vízelvezetést a járda alatt.
Mint ismert, Monor vezetése idén is közel 20 millió forintot költött a gyalogutak építésére és felújítására. Ennek köszönhetően a munkával megbízott monori kivitelező több mint két kilométernyi új járdát tudott elkészíteni. A város vezetése szeretné ezt a felújítási ütemet a következő években is megtartani, hogy folyamatosan javuljon a gyalogosok és kismamák közlekedési helyzete Monoron. Ezért folyamatosan várják a lakossági visszajelzéseket, hogy mely járdaszakaszok megújítását tervezzék a jövő évben.
december 5. 15:00
Monor, Szent István tér
december 6. 10:00
Vigadó Kulturális és Civil Központ (2200, Monor Kossuth Lajos u. 65-67.)
december 7. 16:00
Monor, Szent István tér
Idén is várja a Monori Mikulás a szülők megkeresését a Vigadó elérhetőségein!
Dr. Papp Lajos előadására jegyek vásárolhatók a Vigadó, emeletén valamint a vigadokft.hu oldalon.
Lapozzon bele!