december 22. 16:00
IV. Adventi gyertyagyújtás
Monor, Szent István tér
A tavalyi év második felében beszámoltunk róla, hogy Monor Város Önkormányzata sikerrel szerepelt a Jedlik Ányos Terv elektromos töltőállomások létesítésére kiírt pályázaton. A Nemzetgazdasági Minisztérium által meghirdetett program részeként így városunkban is elkészülhettek az első nyilvános, elektromos autók töltésére alkalmas állomások.
100%-os támogatást kapott a város, így önerő nélkül, közel 5 millió forint értékben készülhetett el a két 2x22 kW teljesítményű töltőpont. A Polgármesteri Hivatal előtt és a Bocskai utca elején alakították ki a dupla töltőállomást, vagyis két helyszínen egyszerre négy elektromos autó is tölthető a jövőben. A beruházás részeként napokon belül elkészülnek az ilyenkor szükséges forgalomtechnikai módosítások is (parkolók festése, táblázás). A berendezések Monor Város Önkormányzatának tulajdonát képezik, az üzemeltetést a Nemzeti Közművek, azon belül az NKM Mobilitás Kft. végzi majd. Az üzemeltetőtől kapott tájékoztatás szerint a töltőpontok használata egyelőre mindenki számára ingyenes. Az NKM Mobilitás Kft. néhány héten belül teszi közzé „mobiliti” nevű mobil-applikációját, amely segítségével egy egyszerű regisztráció után a töltés indítható és leállítható lesz. Az applikáció megjelenése után a töltést már csak ezen keresztül lehet igénybe venni.
Jelentős előrelépés történt, hiszen a jelenleg forgalomban lévő bármelyik elektromos autó feltölthető 2-6 óra alatt a megfelelő töltőkábel használatával. A jövő technológiájának számító villanyautók tulajdonosai – igazodva az országos trendekhez – Monoron is ingyenesen használhatják majd a fizetős parkolókat. Ezzel a XXI. századi szolgáltatással újabb – ráadásul környezetbarát – igényeket tud kiszolgálni városunk.
december 22. 16:00
Monor, Szent István tér
december 22. 17:00
Monori Református Nagytemplom
december 27. 18:00
Nagyboldogasszony Templom (Monor, Kossuth Lajos u. 85.)
Közreműködik a Római Katolikus Egyházközség és a Monori Strázsák Néptáncegyüttes, köszöntőt mond Pogácsás Tibor
országgyűlési képviselő, valamint igét hirdet Laczkó Mihály plébános.