december 22. 16:00
IV. Adventi gyertyagyújtás
Monor, Szent István tér
Az elmúlt néhány nap csapadékmentes időjárása lehetővé tette, hogy a szerződéskötést követően mihamarabb elkezdődhessen városunk jelenleg legnagyobb építkezése. A munkaterületen az első napokban a terület előkészítéssel kapcsolatos feladatai kerülnek elvégzésre. Az építkezés kapcsán jelentős forgalomnövekedésre számíthatnak, ezért kérjük a lakosság megszokottnál nagyobb figyelmét a Balassi Bálint utcában és a Balassi Bálint utca - Klapka utca kereszteződésében a munkagépek gyakoribb megjelenése miatt.
Az ezer fő befogadására alkalmas multifunkcionális csarnok kivitelezőjével január 30-án, írta alá a szerződést a projekt vezetése. Az eljárás nyertese a Horváth Építőmester Zrt. és Lecpes Építőipari Kft. konzorciuma.
A szerződést ünnepélyes keretek között írták alá a képviselő-testület tagjai valamint a helyi intézmények, gazdasági társaságok és civil szervezetek vezetőinek jelenlétében. Ebből az alkalomból Zsombok László polgármester köszöntötte a vendégeket, aki reményét fejezte ki, hogy a beruházás tovább erősíti városunk kistérségi központ szerepét a sportéletben és a közösségi-kulturális rendezvényhelyszínek területén is. Az eseményen a projektért felelős Monori Városfejlesztő Nonprofit Kft. ügyvezetője Rajki László ismertette a következő hetek teendőit, míg a kivitelezőt Gulya Balázs ügyvezető képviselte. A beszámolóból kiderült, hogy egy héten belül megtörténik a munkaterület átadás és azt követően kezdődhet az elmúlt évek legnagyobb építkezése Monoron. A tervező A3 Építész Kft. képviseletében Horváth Bálint ügyvezető képekkel illusztrálva mutatta be a tervezés több hónapos munkafázisát.
Mint ismert, a kormány 2015. év végén hozott határozatának értelmében idén december 31-ig kell elkészülnie a sportcsarnoknak. Az igények és a rendelkezésre álló pénzügyi források figyelembe vételével 1000 fő befogadóképességű épület megvalósítása mellett döntött Monor város képviselő-testülete. A lehetséges területek közül az intézményekhez, iskolákhoz való közelsége miatt esett a választás a Balassi utcai területre, mellyel valóságos sport komplexummá válhat ez a városrész az uszoda és a sportpálya szomszédságának köszönhetően.
december 22. 16:00
Monor, Szent István tér
december 22. 17:00
Monori Református Nagytemplom
december 27. 18:00
Nagyboldogasszony Templom (Monor, Kossuth Lajos u. 85.)
Közreműködik a Római Katolikus Egyházközség és a Monori Strázsák Néptáncegyüttes, köszöntőt mond Pogácsás Tibor
országgyűlési képviselő, valamint igét hirdet Laczkó Mihály plébános.