június 9. 19:00
II. Monori Pincezene Fesztivál
Strázsa-hegy
A képviselő-testület még nyáron döntött a fenntartási, felújítási munkákról. Az akkor meghatározott keretből – 21.950.000. forint – folyamatosan végzik el a megbízott vállalkozók a feladatokat. A munkálatok több mint húsz, többségében monori egyéni vállalkozó vagy társas vállalkozás kivitelezésében készülnek el.
A karbantartási folyamat a bölcsődében és az óvodákban kezdődött meg, hogy szeptemberre minden, az intézmény működését gátló - munkával végezhessenek. A felújítások sora kiterjedt továbbá a Városi Könyvtár, a Gondozási Központ, a Polgármesteri Hivatal épületére is. Sor került - többek között - tisztasági festésekre, mázolásokra, fűtésrendszer felújításra, tetőjavításra,világítás-korszerűsítésre, padlófelújításra, vizes helyiségek felújítására. Ennek része volt az udvari játékok felülvizsgálata is több más, kisebb feladat mellett.
Művelődési Ház, a József Attila Gimnázium konyhája, valamint a Gemini TV stúdió fűtésének javítása, felújítása is megvalósult idén. A Monori Tankerületi Központ fenntartásában működő általános iskolák vizesblokkjai is a város költségvetéséből újultak meg az elmúlt években; a 2017-ben erre szánt összeggel együtt közel 50 millió forintot költött el a város a tulajdonában lévő épületek karbantartására és fejlesztésére.
június 9. 19:00
Strázsa-hegy
június 10. 13:00
Szent Orbán tér és környező pincesorok (Monor, Strázsa hegy)
június 13. 19:00
Vigadó Kulturális és Civil Központ (Kossuth Lajos utca 65-67.)
A négy legjobb jelentkező mutathatja meg magát június 9-én, és esélyes elnyerni a 150.000 forint értékű Közönségdíjat!