március 28. 18:00
Négy évszak jótékonysági zenés est a JAG-os Diákokért
József Attila Gimnázium és Közgazdasági Szakgimnázium
December végén született meg az a kormánydöntés melynek értelmében Monor lesz az első csatlakozó város a kiépülő központi platformhoz, mely az okos városok működését biztosítja majd! Korábbi hírként olvashattak már róla, hogy az okos város technológia elterjesztése érdekében a kormány elvi döntést hozott arról, hogy városunkat a smart city programok tesztalanyául jelöli ki.
Négy fő elv mentén fogalmazták meg az okos városok kialakításának célját: szolgáltatások minőségének javítása, takarékosabb energia felhasználás, lakosok életminőség javítása és gazdaságilag önfenntartó rendszerek kiépítése. A mostani döntés értelmében két színtéren, párhuzamosan állami és helyi fejlesztésekkel kezdődhet meg a projekt. A központi platformszolgáltatás keretében állami intézmények biztosítják a jövőben az okos városok működésének hátterét. Ennek részeként készül majd el a települési térinformatikai platform és a települési középület kataszter, melyek a helyi fejlesztések alapját képezik. Szintén az állam biztosít majd egy települési mobilalkalmazást és egy városkártya rendszert. Ezek segítségével közvetlenebb kapcsolat és ügyintézés alakulhat ki a lakosság és az önkormányzat között.
A helyi fejlesztések részeként, saját városunkra szabható majd a központi platformhoz csatlakozó smart city rendszer. Jelentős, több mint 2,5 milliárd forintos támogatással lesz fejleszthető több fontos szolgáltatás is a városban. Az energiatakarékos közvilágítás igazodhat a közúti és gyalogosfogalomhoz. Sor kerülhet a térfigyelő rendszer és a parkolási rendszer fejlesztésére. Szerepel a tervek között intelligens épületüzemeltetés, okos utca és okos iskola kialakítása; és olyan új szolgáltatások is, mint a várostárca, az intelligens köztéri vizesblokk és kerékpártárolók üzembe helyezése.
Elsőként lesz lehetősége tehát városunknak bemutatnia a XXI. századi városok működését! A projekt a következő egy évben valósul meg, a jelenlegi tervek szerint 2020. februárban kell működésbe lépnie a teljes rendszernek. Városunk szempontjából kedvező a mostani döntésben, hogy a helyi fejlesztések fenntartásának költségeit 2025-ig magára vállalja az állam!
március 28. 18:00
József Attila Gimnázium és Közgazdasági Szakgimnázium
március 30. 17:00
Vigadó Kulturális és Civil Központ (2200, Monor Kossuth Lajos u. 65-67.)
április 10. 19:00
Vigadó Kulturális és Civil Központ (2200, Monor Kossuth Lajos u. 65-67.)
Jelentkezni a Vigadó elérhetőségein lehetséges.