július 15. 19:00
Stand Up Comedy-Orosz Gyuri, Maksa Zoltán és Koleszár Henrietta estje
Vigadó Kulturális és Civil Központ (2200, Monor Kossuth Lajos u. 65-67.)
A több mint egymilliárd forint értékű kivitelezés leglátványosabb szakasza ér véget, hiszen a mögöttünk álló hónapokban szinte kinőtt a földből az ezer fő befogadására alkalmas, korszerű sport-és rendezvénycsarnok épülete.
A Monori Városfejlesztő Nonprofit Kft. által koordinált kivitelezés felén túl járva elmondható, hogy a sportcsarnok építése továbbra is az előre tervezett ütemben halad. Elkészült a csarnok tartószerkezete, tetőszerkezete, a tartófalak, a helyszínen öntött monolit födémek. Az elektromos alapvezetékezés már megtörtént, a falakat kívül-belül vakolják. A múlt héten fejeződött be a tetőszerkezet hő- és vízszigetelése valamint a szellőztető rendszer csőhálózatának fő elemei is a helyükre kerültek. Az épület oldalfalait alkotó, úgynevezett szendvicspanelek elhelyezése zajlik a napokban, ezzel párhuzamosan a gépészeti alapvezetékezés munkálatai folynak. A belső helyiségek falainak készítése is folyamatosan halad, egyes helységek glettelési és festési munkái mellett.
Az építési területen az épület közműveinek kialakítása zajlik, emiatt és az egyre nagyobb számban érkező építőanyagok és munkások száma miatt a forgalom jelentősen növekszik a környéken. A kivitelező és a megrendelő ezúton is kéri a dr. Gombos Matild rendelőintézet használóit, a városrész lakóit, átutazókat, hogy fokozott figyelemmel közlekedjenek! Ez a balesetek megelőzése miatt is fontos. Az esetleges fennakadásokért kérjük a város és a környék lakosságának további szíves türelmét és megértését!
A sportcsarnok kivitelezéséről folyamatos képgalériában is beszámolunk városunk népszerű facebook oldalán: Monor város hivatalos oldala.
július 15. 19:00
Vigadó Kulturális és Civil Központ (2200, Monor Kossuth Lajos u. 65-67.)
július 20. 08:00
Művelődési Ház (2200, Monor Bocskai u. 1.)
július 25. 13:00
Tavas Park
Az idei PikNik Mozi eseményen a Zootropolis 2. lesz látható 20:30-tól
Monor Városközpontjában várunk mindenkit augusztus 20-án, az államalapítás ünnepe alkalmából!
Programok:
16:00-tól népi gyermekjátékok és ügyességi játékok várják a kilátogatókat.
17:30-tól a Buborék Együttes gyermekkoncertje szórakoztatja a legkisebbeket.
19:00-kor Csernik Szende lábbábos, székely mesemondó előadása következik.
20:00-tól koncertet ad az Irie Maffia.
21:30-tól pedig DJ Huszár gondoskodik a hangulatról.
Szeretettel várunk minden érdeklődőt!
Lapozzon bele!