június 9. 19:00
II. Monori Pincezene Fesztivál
Strázsa-hegy
400 millió forint támogatást nyert Monor Város Önkormányzata új, 80 férőhelyes bölcsőde építésére - adta hírül a pestmegye.hu portál. A bölcsődei ellátást nyújtó intézmények fejlesztésének támogatására még 2018-ban írt ki pályázatot a Pénzügyminisztérium, kifejezetten Pest megyei települések részére.
Monor Város Önkormányzata a folyamatosan növekvő gyermeklétszám miatt régóta kereste a lehetőséget új bölcsőde létesítésére. A város költségvetése nem tette lehetővé egy ekkora beruházás saját erőből történő finanszírozását, most ötvenkét másik településsel együtt kapott kormányzati támogatást. Zsombok László polgármester a Strázsa újságnak korábban nyilatkozott, ez alapján a tervek készen állnak és a helyszín is adott. - Már készülnek az új bölcsőde tervei, erre a minél sikeresebb pályázat érdekében van szükség. Az új intézmény a Vásártéren épülne meg, ezzel együtt természetesen a régi bölcsődénk is tovább működne - mondta el az önkormányzati lapban 2018 nyarán.
Rákossy Balázs, a Pénzügyminisztérium (PM) európai uniós források felhasználásáért felelős államtitkára így nyilatkozott az MTI-nek: - A Pest megye fejlesztését szolgáló program pályázati bölcsődefejlesztési felhívására több mint kétszeres volt a jelentkezés, így a tárca az eredeti támogatási keretösszeget további 4,7 milliárd forinttal megemelte. A mostani döntéssel 1260 új, korszerű bölcsődei férőhely létesül, mintegy 27 százalékkal megemelve az eddig Pest megyében rendelkezésre álló férőhelyszámot.
A pályázatot a Monori Városfejlesztő Nonprofit Kft. készítette el, ez alapján egy 6 csoportos, 80 férőhelyes új bölcsőde épül majd fel. A képviselő-testület korábbi döntése szerint az új épületben egyben főzőkonyhát is kialakítanak, ezzel is tehermentesítik a régebbi, Virág utcában működő intézményt.
Az új, fontos beruházás segíti a kisgyermeket nevelő családok életét, ezzel hozzájárulva Monor népességmegtartó erejéhez és új családok jövőbeni letelepedéséhez.
június 9. 19:00
Strázsa-hegy
június 10. 13:00
Szent Orbán tér és környező pincesorok (Monor, Strázsa hegy)
június 13. 19:00
Vigadó Kulturális és Civil Központ (Kossuth Lajos utca 65-67.)
A négy legjobb jelentkező mutathatja meg magát június 9-én, és esélyes elnyerni a 150.000 forint értékű Közönségdíjat!