október 3. 17:00
A négy elem az irodalomban (Tűz, víz, föld, levegő) - Bukai Tibor előadása - Országos Könyvtári napok
Dr. Borzsák István Városi Könyvtár és Helytörténeti Kiállítás
A "Monor Város Jó Tanulója - Jó Sportolója" elismerést azok a városunkban lakó és tanuló, általános iskolai, és középiskolás diákok kaphatják, akik kiemelkedő sport tevékenységük mellett tanulmányiakban is jeleskednek. Idén tizenkettedik éve, hogy a tanévkezdést követő első képviselő-testületi ülésen köszöntik az előző tanév alapján díjjal elismert monori fiatalokat. Az Emberi Erőforrások Bizottságának javaslatára négy jól tanuló, jó sportolót díjazott az önkormányzat.
Tóth Barbara Petra - ITF Taekwon-Do
Barbara Petra három éve a Monori Jászai Mari Általános Iskola tanulója, eddig minden félévi és év végi eredménye kitűnő volt. Matematika és magyar irodalom tantárgyakból országos II. helyezést ért el emellett tanulópárként támogatja az osztálytársait. 2015. óta tagja az MSE Taekwond-do szakosztályának. A heti három edzés mellett a versenyzést 2018. évben kezdte meg. A versenyekre, övvizsgákra céltudatosan készül, melyek az eredményességében is megmutatkoznak. Jelenleg ő a korosztályos magyar bajnok formagyakorlatokban. Fontosabb sportesemények, helyezések: Diákok TKD Olimpiája (2. helyezés), Magyar Bajnokság (1., 2. helyezés), Spirit Open (nemzetközi) (2. helyezés).
Németh Enikő - úszás
Enikő kitűnő eredménnyel fejezte be a 3. évfolyamot, emellett az Országos Kenguru Matematika versenyen is indult. 4 éves kora óta úszik, 3 éve a Monor SE igazolt versenyzője. Több versenyen ért el dobogós, illetve pontszerző helyezést. 2019 tavaszán 200 m pillangó és 100 m hátúszás kategóriában megúszta az Országos Bajnokság szintidejét, és ezzel kivívta a részvételi jogot a IV. Cápa Országos Bajnokságon. Enikő rendszeres indulója a városi futóversenynek, ahol legutóbb 3. helyezést ért el. Emellett 3 éve versenyszerűen táncol, fashion dance műfajban többféle kategóriában számos alkalommal nyert el arany minősítést, illetve első helyezést. Fontosabb sportesemények, helyezések: VII. Gyarmati Kupa (1. helyezés), Óvodától az Olimpiáig Nemzetközi Úszóverseny (2., 3. helyezés), XXXIV. Bácsvíz Nemzetközi Kupa (2. helyezés), Parafa Kupa (2. helyezés), Szalai János Emlékverseny (2. helyezés), Jaked-Hód Kupa Cikluszáró Nemzetközi Úszóverseny (aranyjelvény minőséítés), Pest Megyei Csapatbajnokság (1.helyezés).
Barta Nóra - úszás
Nóra rendkívül szorgalmas, jó tanuló kislány. Társaival szeret, tud együtt játszani. Osztálytársai felnéznek rá sporteredményei, jó tanulmányi eredményei miatt. Társaival türelmes, kedves. A tanórákon aktív. Az osztály közösségi életében pozitív értelemben meghatározó tanuló. Nóra heti 6x2 órát úszik. 3000-3500 métert egy edzésen. Idősebb korosztályban is szép eredményeket ér el. Korosztályában pedig kimagasló tanuló. Fontosabb sportesemények, helyezések: Pest megyei Diákolimpia Döntő (1. helyezés), VII. Naturtex Kupa Nemzetközi Úszóverseny (1. helyezés), BVSC Cikluszáró Nemzetközi Úszóverseny (1. helyezés és versenyrekord).
Torzsai Ádám - kosárlabda
Motivációja tanulásban és sportolásban egyaránt kiemelkedő, emellett edzés és verseny munkája is szinte tökéletes. Edzés hatására a társainál jobb eredményt ér el, gyorsabban fejlődik. Gyorsabban tanul mozgásokat, hamarabb sajátít el bonyolult technikai elemeket. A rendelkezésre álló ismereteket kreatívan használja fel a versenyeken és ügyesen oldja meg a váratlan helyzeteket, eredeti megoldásokat alkalmaz. Szívós, kitartó, általában szorgalmas, magasabb célra törő. Az edzőjével alkotó módon együttműködik. Tanulmányaiban szorgalmas, átlagon felüli teljesítményt nyújt. Magatartása példás. Fontosabb sportesemények, helyezések: Kosárlabda országos verseny (6. helyezés), Megyei U12 (3. helyezés), Megyei válogatott (4. helyezés)
október 3. 17:00
Dr. Borzsák István Városi Könyvtár és Helytörténeti Kiállítás
október 4. 17:00
Dr. Borzsák István Városi Könyvtár és Helytörténeti Kiállítás
október 5. 08:00
Monor, Gazdakör
Belépőjegyek:
4.200 és 5.200 forintért kaphatóak a vigadokft.hu oldalon, illetve a Vigadó Kulturális és Civil Központ jegpénztárában.
Amennyiben a gyermek a szülő ölében ül, úgy 2 éves korig ingyenes a belépés. 2 éves kor felett kötelező jegyet váltani a koncertre.