december 7. 19:00
Monori SE - TF - BP U23 NB II - es férfi kosárlabda mérkőzés
Városi Sportcsarnok (Monor, Balassi Bálint utca 25.)
Idén első alkalommal, sikerrel vett részt Monor a Nemzeti Fejlesztési Minisztérium által kiírt Kerékpárosbarát Település pályázaton. A díjat pénteken, Nyíregyházán vette át Zsombok László városunk polgármestere.
Az átadáson Tasó László közlekedéspolitikáért felelős államtitkár felidézte, hogy idén tizedik alkalommal jelentkezhettek a minisztérium és a Kerékpáros Magyarország Szövetség (KMSZ) közös pályázatára az érdeklődők. A Kerékpárosbarát pályázatok célja, hogy a települések és munkáltatók a megfelelő infrastruktúra kialakításával, szemléletformálással tegyék lehetővé, biztonságossá és vonzóvá a kerékpáros közlekedést a lakosok, dolgozóik és ügyfeleik számára.
Fontos ez a monori önkormányzatnak is – mondta el Zsombok László polgármester másnap egy igazán aktuális monori rendezvényen, a Strázsahelyi Tekerőn. A helyi tömegsport egyik legnagyobb kerékpáros eseményén jelentette be a cím elnyerését, majd így folytatta: - Az önkormányzat a kerékpárutak kialakításával és az intézmények fejlesztésével tudja ösztönözni a lakosságot a kerékpárhasználatra, de az ehhez hasonló versenyeken való aktív részvétel, és a helyi kerékpáros infrastruktúra használata tette lehetővé, hogy elnyerhesse városunk ezt a megtisztelő címet. A pályázaton szinté sikerrel szerepelt a Vigadó Kulturális és Civil Központ, akik a tavalyi év után idén is megkapták a Kerékpárosbarát Munkahely címet.
december 7. 19:00
Városi Sportcsarnok (Monor, Balassi Bálint utca 25.)
december 10. 16:00
Monor, Szent István tér
december 15. 19:00
Városi Sportcsarnok (Monor, Balassi Bálint utca 25.)
Jegyek 2023-ban 3 000 forintért, 2024-ben 3 500 forintért kaphatóak a Vigadó emeleti jegypénztárban, valamint a tixa.hu oldalon.
Jegyek 2023-ban 3 400 forintért, 2024-ben 3 800 forintért kaphatóak a Vigadó emeleti jegypénztárban, valamint a tixa.hu oldalon.