december 5. 15:00
Monori Mikulás
Monor, Szent István tér
Befejeződött a térség buszközlekedése és a helyi piac elérése szempontjából is fontos útszakasz, a Bocskai utca első részének felújítása. A Kossuth Lajos utcától a Városi Piac épületének végéig, illetve az ehhez az úthoz csatlakozó buszpályaudvar előtti területen is új aszfaltréteg teszi komfortosabbá a közlekedést. A Pest megyei belterületi utak fejlesztésére kiírt pályázaton elnyert támogatásból elkészült az aknafedlapok, vízlefolyók és más szerelvények szintbeemelése; majd a meglévő útfelület marása és újraaszfaltozása következett. Köszönjük a közlekedők és az érintett lakosok türelmét!

Ezen pályázati támogatásból megvalósuló útfelújítások közül már csak a Nemzetőr utca renoválása zajlik, a kivitelező ígérete szerint az iskolakezdésig itt is elkészül az új kopóréteg. Korábban már befejezték a Kistemplom és a Hegedűs Gyula utcák teljes hosszának, valamint a Páskom utca egy kis szakaszának felújítását. A nyári hónapokban összesen több kilométernyi aszfaltos út felújítására került sor. Elkészült el az Acsádi utca temetőkig tartó szakaszának; valamint a Majori és Csanády György utcák, főként vállalkozások telephelyeihez vezető részének aszfaltozása. Új burkolatot kapott a Magyar Közút kivitelezésében, az általuk fenntartott Kistói út egy szakasza is.



december 5. 15:00
Monor, Szent István tér
december 6. 10:00
Vigadó Kulturális és Civil Központ (2200, Monor Kossuth Lajos u. 65-67.)
december 7. 16:00
Monor, Szent István tér
Idén is várja a Monori Mikulás a szülők megkeresését a Vigadó elérhetőségein!
Dr. Papp Lajos előadására jegyek vásárolhatók a Vigadó, emeletén valamint a vigadokft.hu oldalon.
Lapozzon bele!