Monor és környéke az utolsó eljegesedést követően népesült be. Monor elnevezésének eredete még ma sem tisztázott, de a település neve a ma leginkább elfogadott elmélet szerint a török eredetű, „köd” jelentésű személynévből származik. Monor (Monar) nevének első hiteles írásbeli említésével egy 1398. március 25-én kelt oklevélben találkozunk.

1813-ban nagyszabású falurendezés indult meg, mely 1820-ig tartott. Az ekkor kialakított településszerkezet a mai napig meghatározza a városközpont képét. 1847-ben adták át – az országban másodikként – a Pest-Cegléd-Szolnok vasútvonalat. Ennek köszönhetően a település rohamos fejlődésnek indult. Monor fejlődében jelentős tényező volt, hogy 1848-tól évi 4 vásárt és hetenként két piacot tarthatott. Ennek hagyománya napjainkig fennmaradt.

Az 1848-49-es szabadságharcban városunk is részt vállalt, mintegy száz monori vett részt a harcokban. A monori kerület választott képviselője a népképviseleti országgyűlésen Patay József gombai földbirtokos lett, aki – Kossuth Lajos oldalán – utóbb tagja lett az országot irányító Honvédelmi Bizottmánynak is. A szabadságharc katonái közül eddig 96 nevét ismerjük, köztük azokét a – többségükben – tisztekét is, akik a világosi fegyverletétel után telepedtek le Monoron. A református temetőben tíz szabadságharcos nyugszik.

A XIX. században Monoron is megkezdődött a modernizálódás, különösen a század végén Monor igen gyorsan fejlődött. Ezzel párhuzamosan Monor népessége a háromszorosára növekedett. A mezőgazdaságban a legfontosabb művelési ág a szántóföldi növénytermesztés lett. A legeltető juh- marha- és lótenyésztést – a máig fontos – sertés- és baromfitenyésztés váltotta fel. A fő foglalkozás a földművelés, elsősorban a rozs és a zab termesztése lett. A művelési ágak közül a legnagyobb növekedést a kert és gyümölcsös, valamint a szőlő mutatta. A XIX. században már viszonylag fejlett kézműipar jellemezte a települést. A kiegyezés és az I. világháború között jöttek létre Monor üzemei. Monor népessége 1900-ban elérte a 8808 főt. Budapest kiegyezés utáni gyors fejlődése igényelte a nagyszámú munkaerőt, a vasút megépítése pedig lehetővé tette a fővárosba történő naponkénti bejárást, az ingázást. Ezért 1905 után a vasúton túli, újonnan kiparcellázott területekre jelentős számú fővárosi költözött ki. Ekkortól alakult ki – a vasút, az Ady út és az országút között – Monor új településrésze, az Újtelep.

A XX. század elején épültek a mai Monor városképét jelentősen meghatározó épületek, például az ország egyik első vasbeton szerkezetű épülete a Vigadó, a Bíróság és a Kossuth Lajos Általános Iskola is.  

Monor az egykorú iratokon az 1870-es évektől városként és járási székhelyként szerepelt, ahol a főszolgabíróságon kívül járásbíróság, adóhivatal, közjegyzőség, pénzügyőrség, posta, távírda és csendőrség működött. Mégis külső képében – még a XIX. század végén is – inkább falunak tűnt, mint városnak. A város első, egyemeletes középülete a Monorkerületi Takarékpénztáré volt, amelyet 1872-ben alapítottak, ma a rendőrség épületrésze. A XX. század elején készültek el a Járásbíróság [1908], a Kossuth Lajos Általános Iskola [1909], a Vigadó [1909], az adóhivatal és a tűzoltószertár [1912] épületei melyek napjainkig a városkép meghatározói. A társadalmi élet megélénkülését jelezte, hogy a kiegyezés és az első világháború közötti békés időszakban 23 egyesület és társadalmi kör alakult.

Az I. világháború négy éve alatt Monorról több százan vonultak be a hadseregbe, és a háborúnak 252 ismert monori katonai áldozata volt. Emlékükre 1923-ban közadakozásból emlékművet állítottak, amely a Kálvin téren látható. A gazdasági szerkezet lényegében megmerevedett. Az ipari üzemek ugyanazok voltak, emellett több száz főt tett ki a kisiparban és kereskedelemben dolgozók száma. A helyi iparosság a monori lakosságot, valamint a környéket is ellátta termékeivel. A mezőgazdaságban tovább csökkent a legeltető állattenyésztés, növekedett viszont a kertgazdálkodás, ill. a gyümölcs- és szőlőtermesztés részesedése. Ebben az időszakban gazdag egyesületi és kulturális élet folyt Monoron. Az 1920-30-as években nagyon népszerűek voltak a helyi egyesületek és körök önfenntartó és jótékony célú színielőadásai.

Az 50-es évektől kezdve Monor volt a központja a megye egyik legnagyobb állami gazdaságának, amely jelentős gabona- ill. cukorrépa-termesztést, sertés- és szarvasmarha-tenyésztést folytatott. A lakosság többsége továbbra is Budapesten dolgozott, de Monoron, és Monorierdőn is számottevő ipari tevékenység folyt. A szocialista nagyipart Monoron a Kefegyár, a Finommechanikai Vállalat, a Filmtechnikai Vállalat, a Vasipari Szövetkezet, az Építőipari Szövetkezet, a Vetőmag Termeltető és Értékesítő Vállalat és a Mezőgép, Monorierdőn pedig a Minőség Vegyipari Kisszövetkezet képviselte. Ezek a cégek a rendszerváltás után megszűntek vagy átalakultak.

Az 1956-os forradalmi események Monoron is éreztették hatásukat, többen a fővárosi megmozdulásokban és fegyveres harcokban vettek részt, de helyben is voltak események. Ennek egyik látványos példája volt az evangélikus templom előtt 1945 után felállított szovjet tiszti emlékmű lerombolása, amelyért többen börtönbe kerültek. A szocializmus évtizedeiben a község lassan, de folyamatosan gyarapodott. 1970-ben elnyerte a nagyközségi rangot, majd az elmúlt rendszer utolsó évében, 1989. március 1-jén várossá avatták. Monor lélekszáma 1999-ben már meghaladta a 20 ezer főt.

Nagyobb ipartelepítés az elmúlt évtizedekben nem történt. Monori viszonylatban fontos szerepe van az élelmiszeriparnak, valamint a szolgáltató- és kereskedelmi tevékenységnek. Jelentős gazdasági erőt képviselnek a településen a kisiparosok is. A város központjában kisebb-nagyobb üzletek, áruházak, 2001 végétől fedett piaccsarnok elégítik ki a helyi és a környező községek lakosságának igényeit.

1984-ben kezdődött meg a városban a földgázhálózat kiépítése. 1990 után Monor komoly eredményeket ért el az infrastruktúra fejlesztésében, ennek köszönhetően mára a településen szinte minden lakást bekötöttek a vezetékes víz- és csatorna-, valamint a gázhálózatba.

Az elmúlt bő másfél évtizedben ismét fejlődésnek indult városunk. Ez idő alatt teljesen kiépült a belterületi infrastruktúra, a közművek, számos új közintézmény, megújultak a parkok, sétálóutcák és közösségi terek színesítik a város képét.