augusztus 20. 16:00
Az államalapítás ünnepe
Monor, Szent István tér
Az elmúlt hetekben több városrészben is találkozhattak útfelújítási munkálatokkal, hiszen párhuzamosan több helyszínen is dolgoztak a monori közúthálózat javításán. Egy fontos útszakasz, az Acsádi utca temető melletti része is elkészült a héten.

A tavalyi évben született pályázati támogatásnak köszönhetően - melyet a Belügyminisztérium biztosított -, készülhetett el az érintett közút Liliom utca és református temető közötti 425 méteres szakaszának felújítása. A sírkert és a Strázsa hegy megközelítése szempontjából az egyik legforgalmasabb helyi út ezen szakaszán - a tartósság érdekében - süllyesztett szegély készült. A csapadékvíz elvezetésre is gondoltak: a meglévő árkok rendezése, profilozása, a hiányzó szakaszokon árkok kialakítására is sor került.
Az utak felújítása folytatódik a városban, a héten megkezdték a Nemzetőr utca első szakaszának szélesítését és az aszfaltozás előkészítését. A tervek szerint augusztus második felében kezdődik a Bocskai utca egy részének felújítása, valamint az immár ötödik éve tartó "járdaprogram" idei munkálatai.

augusztus 20. 16:00
Monor, Szent István tér
augusztus 24. 18:00
Vigadó Kulturális és Civil Központ (2200, Monor Kossuth Lajos u. 65-67.)
augusztus 29. 09:00
Monor, Városi Uszoda parkolója
Monor Városközpontjában várunk mindenkit augusztus 20-án, az államalapítás ünnepe alkalmából!
Programok:
16:00-tól népi gyermekjátékok és ügyességi játékok várják a kilátogatókat.
17:30-tól a Buborék Együttes gyermekkoncertje szórakoztatja a legkisebbeket.
19:00-kor Csernik Szende lábbábos, székely mesemondó előadása következik.
20:00-tól koncertet ad az Irie Maffia.
21:30-tól pedig DJ Huszár gondoskodik a hangulatról.
Szeretettel várunk minden érdeklődőt!
Gyűjtsd össze a csapatodat, és vegyetek részt egy fantasztikus streetball tornán, ahol a sport és a finom ételek garantálják a remek hangulatot!
Lapozzon bele!