október 11. 18:00
Görög Ibolya protokoll előadása
Vigadó Kulturális és Civil Központ (Monor, Kossuth Lajos u. 65-67.)
Monor Város Önkormányzata a Belügyminisztérium térségi fejlesztési igények támogatására megítélt 400 millió forint; valamint szintén a Belügyminisztérium által kiírt pályázaton elnyert 40 millió forint vissza nem térítendő támogatások felhasználásával 16 utcaszakasz felújítását tudta idén elvégezni:
- Acsádi utca a Kossuth Lajos utca - Liliom utca között
- Bocskai utca Bocskai utca 2. sz.- Liliom utca között
- Eötvös utca a Csokonai utca – Nemzetőr utca között
- Klapka utca Balassi Bálint utca – Pozsonyi utca között
- Mikszáth Kálmán utca Kossuth Lajos utca – Kisfaludy utca között
- Pozsonyi utca Füleki utca – Klapka utca között
- Dózsa György utca Kistói út – Szilágyi Dezső utca között
- Katona József utca Kossuth Lajos utca – Pilisi utca között
- Pósa Lajos utca Kistói út – Páskom utca között
- Puskin utca Kistói út – Páskom utca között
- Gém utca – Nádas utca Rét utca – Avar utca között
- Tátra utca
- Mátra utca
- Mező utca
- Széchenyi utca
A magyar Kormány és a Belügyminisztérium jelentős támogatásának köszönhetően, csak az önkormányzat kezelésében lévő úthálózaton több mint hét kilométernyi szakasz kaphatott új aszfaltburkolatot. Az érintett utak jó részénél süllyesztett szegély erősíti az új kopóréteget, így adva hosszabb élettartamot az útfelületnek. Máshol a szegély kiépítése korábban megtörtént, illetve egyes szakaszokon műszaki, illetve anyagi okok miatt csak új aszfaltszőnyegezés történt.
Köszönjük a lakosság elmúlt időszakban tanúsított türelmét, használják balesetmentes közlekedésre az elkészült utakat!
Útfelújítás 2021-Monor Város Önkormányzata tárgyú kivitelezési helyszínek |
|||
Eredeti burkolat átlagszélessség |
Kivitelezési munkák utáni burkolat átlagszélesség |
Megjegyzés |
|
Monor, Acsádi utca (Kossuth L. utca - Liliom utca között) |
3, 50m |
3,80m |
szegéllyel |
Bocskai utca parkolósávtól -Liliom utcáig |
4,40m |
4,70m |
szegéllyel |
Bocskai utca meglévő parkolósávnál |
3,60m |
3,60m |
|
Eötvös utca (Csokonai utca -Nemzetőr utca között) |
3,00m |
3,30m |
szegéllyel |
Klapka utca ( Balassi B. utca - Pozsonyi utca között) parkolósáv nélküli szakaszon |
5,90m -6,30m |
5,90m-6,30m |
|
Klapka utca ( Balassi B. utca - Pozsonyi utca között) parkolósávval |
5,90m-6,30m+5,00m-5,20m |
5,90m-6,30m+5,00m-5,20m |
|
Mikszáth K. ( Kossuth L. utca - Kisfaludy utca között) |
3,40m-3,80m |
3,40m-3,80m |
|
Pozsonyi utca (Füleki utca - Klapka utca között) parkolósáv nélkül |
5,90m-6,30m |
5,90m-6,30m |
|
Pozsonyi utca (Füleki utca - Klapka utca között) parkolósávval |
5,90m-6,30m+5,00m-5,20m |
5,90m-6,30m+5,00m-5,20m |
|
Monor, Dózsa Gy. utca (Kistói út - Fillér utca között) |
4,30m |
4,60m |
szegéllyel |
Monor, Dózsa Gy. Utca (Fillér u.-Szilágyi D. utca közöt) |
3,20m-3,70m |
3,50m-4,00m |
szegéllyel |
Monor, Katona J. utca (Kossuth L. utca - Dózsa Gy. utca között a buszmegálló öbölnél) |
5,20m-5,60m+2,0m0-2,20m |
5,20m-5,60m+2,00m-2,20m |
|
Monor, Katona J. utca(Dózsa Gy. Utca -Pilisi út között buszöbölnél |
5,20m-5,60m+2,40m-2,50m |
5,20m-5,60m+2,40m-2,50m |
|
Monor, Katona J. utca buszmegálló nélküli szakaszokon |
5,20m-5,60m |
5,20m-5,60m |
|
Monor, Pósa L. utca (Kistói út - Páskom utca között) |
3,50m |
3,50m |
|
Monor, Puskin utca (Kistói út -Páskom utca között) |
5,20m-5,60m |
5,50-5,90m |
szegéllyel |
Monor,Gém utca - Nádas utca (Rét utca - Avar utca között) |
3,10m-3,50m |
3,10m-3,50m |
|
Széchenyi utca (Ady Endre- Mátyás király utca között) |
4,5-5,2 m |
4,5-5,2 m |
szegéllyel |
Széchenyi utca (Mátyás király utca-Kistói út között) |
3,5 m |
3,5 m |
|
Mátra utca (Zólyom utca-Kossuth Lajos út között) |
3,2 m |
3,2 m |
szegéllyel |
Tátra utca (Zólyom utca-Péteri út között) |
3,2 m |
3,2 m |
szegéllyel |
Mező utca (Szélmalom utca-Kistemplom utca között) |
4m |
5m |
|
október 11. 18:00
Vigadó Kulturális és Civil Központ (Monor, Kossuth Lajos u. 65-67.)
október 12. 09:00
Városi Sportcsarnok (Monor, Balassi Bálint utca 25.)
október 19. 14:00
Művelődési Ház (Monor, Bocskai u. 1.)
Belépőjegyek:
4.200 és 5.200 forintért kaphatóak a vigadokft.hu oldalon, illetve a Vigadó Kulturális és Civil Központ jegpénztárában.
Amennyiben a gyermek a szülő ölében ül, úgy 2 éves korig ingyenes a belépés. 2 éves kor felett kötelező jegyet váltani a koncertre.