március 21. 14:00
Közös Út Cukorbetegek Egyesületének összejövetele
Művelődési Ház (2200, Monor Bocskai u. 1.)
Monor Város Önkormányzatának Képviselő-testülete a település érdekében végzett kiemelkedően közhasznú tevékenysége elismeréseként, a helyi közösségeket építő, önzetlen munkájáért, minden évben nemzeti ünnepünk alkalmából Monorért Emlékplakett és Oklevél kitüntetéseket adományoz.
Idén két szervezet és egy magánszemély részesült a kitüntetésben.

Monori Gondozási Központ
Az intézmény a korábbi „Öregek Napközis Otthona” jogutódjaként működik, amelyet Monoron, 1970. november 1-én hoztak létre.
Az intézmény munkatársai hosszú évek óta kiemelkedő szakmai felkészültséggel, emberi odaadással és példamutató elhivatottsággal végzik a munkájukat a város rászoruló lakosságának érdekében. Feladataikat mindenkor tisztességgel, becsülettel és felelősségtudattal látják el, különös tekintettel az idős, beteg, önmaguk ellátására részben vagy teljes mértékben képtelen emberek gondozására.
A házi segítségnyújtásban dolgozó munkatársak munkája nemcsak szakmailag, hanem emberileg is rendkívüli. Legyen szó esőről, tikkasztó nyári hőségről, téli hidegről, hóról vagy sártól nehezített körülményekről, ők nap, mint nap felkeresik gondozottjaikat, hogy segítséget, biztonságot és törődést nyújtsanak számukra. Jelenlétük sok esetben nem csupán fizikai segítséget, hanem lelki támaszt, emberi kapcsolatot és biztonságérzetet is jelent.
Munkájuk során hozzájárulnak ahhoz, hogy az ellátottak saját otthonukban, megszokott környezetükben élhessenek, emberi méltóságukat megőrizve. Tevékenységük jelentős mértékben erősíti a közösségi szolidaritást, és nélkülözhetetlen szerepet tölt be Monor város szociális ellátórendszerében.
A Monori Gondozási Központ munkatársainak tevékenysége példaértékű, elismerésére méltó közszolgálat, amely indokolttá teszi munkájuk kitüntetéssel történő elismerését.
A díjat az intézmény vezetője, Iványi Margit vette át az ünnepi testületi ülésen.
Monor Környéki Strázsa Borrend
A szervezet 2025-ben ünnepelte fennállásának 25. évfordulóját. Ezen időszak alatt városunk meghatározó civil szervezetévé, a közösségi élet aktív tagjává vált.
2000. februárjában 39 alapító taggal megalapították Magyarország 25. borlovagrendjét. A borrend alapító tagjainak ünnepélyes avatására 2000. május 20-án a monori Református Nagytemplomban tartott istentisztelet keretében került sor.
Az elmúlt 25 évben nemcsak a Strázsa-hegy turisztikai vonzerejének fejlesztésében, de a minőségi borkészítés és kulturált borfogyasztás tudatosításában is élen jártak.Megvalósították az Ezer Pince Szőlészeti és Borászati Tanösvényt, melyet 2009. május 23-án avattak fel.
Elindították a „Tiszta, gondozott pince” mozgalmat. Első értékelés 2008 májusában indult a Borrend és a Hegyközség tagjaiból összeállított bírálók részvételével. De nem csak a pincék, hanem a közterületek gondozása is fontos számukra. Minden évben aktív résztvevői a Strázsa-hegyi szemétszedésnek, kaszálásnak, fűnyírásnak is.Pályázati támogatásból indult útjára városunk mára meghatározóvá vált rendezvénye Borvidékek hétvégéje, melynek szintén aktív közreműködője minden évben a Borrend. Hagyományos rendezvényeik a Márton napi újbor ünnep és libavacsora, illetve a térségi borverseny, melyek szintén céljaik megvalósításához járulnak hozzá.Mindezen önzetlen munkájukkal a helyi közösséget építik, erősítik városunk kulturális és turisztikai vonzerejét.
A kitüntetést a szervezet leköszönő nagymestere Lukácsy Zoltán, illetve a közelmúltban megválasztott új nagymestere Aranyi Botond együtt vették át.
Dr. Misuth Gábor
Doktor úr 1993. óta dolgozik háziorvosként Monoron, jelenlegi helyszínén a Dr. Gombos Matild Egészségházban. Nagyon nagy körzettel rendelkezik, betegei szeretik, mindig bizalommal fordulhatnak hozzá. Kollégái is elismerik lelkiismeretes, mindig alapos, precíz, segítőkész munkáját.
Háziorvosi tevékenysége mellett aktívan részt vesz a város civil életében, 1994. óta tagja a Vöröskereszt Monori Telepi Alapszervezetnek, melynek elnöki tisztségének betöltésére is megválasztotta a 170 fős taglétszámú szervezet.
2002-től 10 éven át szervezte a Vöröskereszt Kistérségi Találkozóját Monoron, ahol szakmai, egészségmegőrző tanácsokat is kérhettek tőle, melyet készségesen, türelmesen megválaszolt.
Aktív résztvevője a Vöröskereszt által szervezett Anyák Napi ünnepségnek és a Vöröskereszt Világnapi ünnepségének minden év májusában, melyen köszöntőjében értékeli az elmúlt év munkáját.
Tevekénysége elismerésre méltó az elesettek, szegények támogatása terén is. Adománygyűjtési akciókban gyűjtött élelmiszercsomag kiosztásához segítséget nyújt a rászoruló családok, idősek felkutatásában.
Közösségépítésben is aktív szerepet vállal. Igyekszik a fiatalokat is bevonni a közösségi életbe.
2018. óta szervezi a Csévharaszti Ősborókásban megrendezésre kerülő kirándulást és pikniket, amely 40 fővel indult és 2025. évre 92 fő lett a résztvevők száma.
A véradás, az elsősegélynyújtás a szívügye, minden lehetséges eszközt megtalál azok népszerűsítésére. Neki is köszönhető, hogy településünkön országos szinten is kiemelkedően magas a véradók száma.
Valamennyi díjazottnak gratulálunk, munkájukhoz kitartást, sok sikert és további jó egészséget kívánunk!
március 21. 14:00
Művelődési Ház (2200, Monor Bocskai u. 1.)
március 24. 17:00
Vigadó Kulturális és Civil Központ (2200, Monor Kossuth Lajos u. 65-67.)
március 30. 10:00
Monor, Szent István tér
Lapozzon bele!