Monor város hírei
Monoron járt a Magyar Úszó Szövetség elnöke
November 9-én rendezte évzáró úszóversenyét a Magyar Speciális Olimpiai Szövetség, melyre ellátogatott Dr. Wladár Sándor a Magyar Úszó Szövetség elnöke.
Pályaépítési munkák
Értesítjük tisztelt utasainkat, hogy
2019. november 16-tól 2019. november 17-ig
Vecsés – Üllő állomások között végzett pályakarbantartási
munkák miatt a
100a Budapest-Nyugati – Szolnok vasútvonalon módosított
menetrend szerint közlekednek a vonatok.
Szociológus hallgatók szakmai gyakorlata Monoron
A Budapesti Corvinus Egyetem Szociológia és Társadalompolitika Intézetének szociológia alapszakos hallgatói szakmai gyakorlatát segítette a monori városvezetés.
Programokban gazdag hétvége városunkban
Az őszi időjárás beköszöntével több hétvégén is előfordul, hogy progamok sokasága várja az érdeklődőket, így lesz ez az előttünk álló hétvégén is.
Szelektív hulladékgyűjtés a temetőkben is
Monor Város Önkormányzata szeretne minél nagyobb hangsúlyt fektetni a jövőben a környezetvédelemre, melyben reményeink szerint a lakosság részéről is segítséget kapunk.
Megjelent a Strázsa újság novemberi száma
Az önkormányzat és a lapot kiadó Régió Lapkiadó Kft. megállapodásának köszönhetően új terjesztési rend szerint kézbesítették az önkormányzat 28 éve megjelenő lapját.
Újra Monoron láthatják az Experidance társulat népszerű előadását
Az év elején két sikeres előadást is tartott a társulat Monoron, november 10-én az Omega együttes dalaiból összeállított musicalt, a Gyöngyhajú lány balladáját láthatják!
Pályázati felhívás - Monori Gondozási Központ
A Monori Gondozási Központ
(2200 Monor, Dózsa Gy. u. 1.)
a közalkalmazottak jogállásáról szóló 1992. évi XXXIII. törvény 20/A. § alapján pályázatot hirdet
vezető gondozói
munkakör betöltésére
Városi könyvtár - ünnepi zárva tartás
Tájékoztatjuk a Tisztelt Lakosságot, hogy 2019. november 1-3. között a Dr. Borzsák István Városi Könyvtár és Helytörténeti Kiállítás
ZÁRVA tart.
Legyen a Borvidékek Hétvégéje oldala az év honlapja!
Városunk legismertebb programjának, a Borvidékek Hétvégéjének weboldala sokak tetszését elnyerte, ezért a szervezők benevezték a honlapot az Év Honlapja pályázatra!
Értesítés áramszünetről
A város több pontján is munkálatokat végeznek az áramszolgáltató munkatársai emiatt 2019. 10. 28. 07:30 - 2019.10.31. 15:30 óra között szünetel az áramszolgáltatás a felsorolt utcákban.
Megalakult az új képviselő-testület
Az október 13-i helyi önkormányzati választásokat követően, október 24-én megalakult Monor Város Önkormányzatának képviselő-testülete.
A temetőkben már a közelgő emléknapokra készülnek
A monori sírkertekben is készülnek a közelgő mindenszentek ünnepére és halottak napjára.
Zeneakadémián ad koncertet városunk díszpolgára - Mocsári Károly
2019. október 22. 18.00
RÉGI ZENEAKADÉMIA, KAMARATEREM
EMLÉKKONCERT LISZT FERENC 208. SZÜLETÉSNAPJÁN
LAKOSSÁGI TÁJÉKOZTATÁS - Piac
Tisztelt Lakosság!
2019. október 23.-án /szerdán/ a VÁROSI BELSŐ PIAC nem üzemel, helyette
2019. október 22-én / kedden / várjuk a kedves vásárlókat.
Megértésüket köszönjük!
Kövál Nonprofit Zrt.
Értesítés áramszünetről
Tisztelt Ügyfelünk!
Ezúton tájékoztatjuk, hogy Társaságunk, az NKM Áramhálózati Kft. az ön felhasználási helyét ellátó közcélú villamos hálózaton előre tervezett munkálatokat fog végezni, melyek időtartamában a villamosenergia-szolgáltatás szünetelni fog.
LAKOSSÁGI TÁJÉKOZTATÁS - Hulladékszállítás
LAKOSSÁGI TÁJÉKOZTATÁS
Tisztelt Lakosság!
2019. október 23.-án /szerdán/ SZÜNETEL a hulladékszállítás, ezért helyette
2019. október 24-én / csütörtökön / szállítjuk el a szemetet.
Megértésüket köszönjük!
Kövál Nonprofit Zrt.
Helyi Választási Bizottsági ülés - 2019.10.16.
Tájékoztatjuk Önöket, hogy a Helyi Választási Bizottság Elnöke 2019. október 16-án 16:00 órára összehívta a Bizottság következő ülését
Az ülés helyszíne: Monori Polgármesteri Hivatal Monor, Kossuth L. u. 78-80. (Városháza) hivatalos helyiségében
Tervezett napirendi pont:
- Döntés kompenzációs listáról
- Polgármesteri megbízólevél átadása
Az ülés nyilvános
A Monori Városfejlesztő Nonprofit Kft. ADMINISZTRÁCIÓS MUNKATÁRSAT keres irodai munkára.
Adminisztrációs, pénzügyi-adminisztrációs munkatársat keresünk,
pályakezdők jelentkezését is várjuk
Családsegítő és Gyermekjóléti Szolgálat áramszünet miatti zárvatartása
Az NKM Áramhálózati Kft. 2019. október 7-én érkezett elektronikus tájékoztató levelére hivatkozva ezúton tájékoztatom, hogy az alábbi munkanapokon áramszünet lesz nyitvatartási időben, ezért szolgálatunk zárva tart és csak mobiltelefonos ügyeletet tartunk.
A hálózati munkálatok az alábbi napokat érintik:
2019.10.14.
2019.10.22.
2019.10.28.
2019.10.30.
2019.10.31.
Az elérhető ügyeletes mobiltelefon szám: +36 30 663-2559.
Javul a csapadékvíz elvezetés a város egy részén
A csapadékos hónapokra elkészült a Jókai utca és környékének felszíni vízelvezetése. Egy sikeres önkormányzati pályázatnak köszönhetően 120 millió forint támogatást nyertünk erre a célra.






































































































