Pályázati felhívás! - Főépítészi munkatárs, asszisztens
Monor és Térsége Többcélú Önkormányzati Kistérségi Társulás
pályázatot hirdet
FŐÉPÍTÉSZI MUNKATÁRS, ASSZISZTENS
munkakörre
Monor és Térsége Többcélú Önkormányzati Kistérségi Társulás
pályázatot hirdet
FŐÉPÍTÉSZI MUNKATÁRS, ASSZISZTENS
munkakörre
Május második hétvégéjén rendezték meg a hagyományos „Közlekedik a család” játékos vetélkedőt a Pest Megyei Rendőr Főkapitányság munkatársai. Az országos verseny megyei fordulóját évek óta Cegléden tartják. Idén 12 család nevezett, köztük a monori Seres-család is.
Monor Város Önkormányzat Képviselő-testületének 13/1999. (IV.23.) számú rendelete alapján a 2017/2018. tanévben is lehetőség nyílik a monori középfokú intézményekben tanulók részére létesített városi ösztöndíj megpályázására.
Monor Város Önkormányzata 2017. évben immár tizedik alkalommal ír ki pályázatot a "Monor Város Jó Tanulója - Jó Sportolója" cím elnyerésére.
A helyi buszjárat tavalyi elindítása óta figyelemmel kísérte a szolgáltatást az önkormányzat. Az utasok visszajelzéseinek figyelembe vételével döntöttek az útvonal és a menetrend felülvizsgálata mellett. Az új menetrend várhatóan június közepén lép életbe, erről természetesen tájékoztatni fogjuk a lakosságot.
Május közepén már megérkeztek Monorra a Borvidékek Hétvégéje első vendégei. A városközpontban találkozhatnak Bor Virággal és Bor Ivóval, akit pénteken névnapja alkalmából köszöntöttünk.
Az önkormányzata öt fős munkacsoportot alapított, az ő feladatuk elkészíteni városunk klímavédelmi stratégiáját. Az eddig megtett lépésekre az Energiaklub Szakpolitikai Intézet is felfigyelt.
Pénteken és szombaton négy ingyenes rendezvény várja városunkban az érdeklődőket a Vigadó Kulturális és Civil Központ szervezésében. Reméljük, hogy a programok között minden korosztály talál az érdeklődésének megfelelő eseményt!
Tegnap számoltunk be a kenus Molnár Rebeka remek hétvégi szerepléséről, ma reggel kiderült, többet nyert meg, mint egy versenyt! Hüttner Csaba szövetségi kapitány ma délelőtt hirdette ki keretét a jövő hétvégi szegedi világkupára, melyben Rebeka is szerepel!
A tavalyi, nagy érdeklődést kiváltó pályázat után idén is odaítéli a város vezetése az arra érdemes monori portáknak a Tiszta udvar, rendes ház címet. Postán május 20-ig, személyesen május 22-ig lehetséges leadni azt az egyszerű jelentkezési lapot és néhány fényképet, mellyel részt lehet venni a pályázaton
A kenus Molnár Rebeka eddig korosztályos világversenyeken szerepelt, múlt hétvégén már a felnőttek között állt rajthoz a szegedi rangsoroló versenyen. A párosok versenyeiben remekül szerepeltek, a kenu kettesek 200 méteres távját megnyerték!
Monor Város Önkormányzatának Képviselő-testülete
7/2017. (V. 15.) önkormányzati rendelete
Monor Város Önkormányzata Szervezeti és Működési Szabályzatáról szóló 27/2014. (X. 27.) önkormányzati rendelet módosításáról
Ne feledjék, hogy május utolsó vasárnapja Monoron is a gyerekeké! Új helyszínen, a Balassi utcai játszótér mellett Buborék Buli várja a gyerekeket és családokat május 28-án délután!
A Monori Kossuth Lajos Óvoda
(2200 Monor, Kossuth L. u. 37.)
a közalkalmazottak jogállásáról szóló 1992. évi XXXIII. törvény 20/A. § alapján
pályázatot hirdet
óvodapedagógus
munkakör betöltésére
A munkakör betölthetőségének időpontja: 2017.08.15.
A Monori Kossuth Lajos Óvoda
(2200 Monor, Kossuth L. u. 37.)
a közalkalmazottak jogállásáról szóló 1992. évi XXXIII. törvény 20/A. § alapján
pályázatot hirdet
óvodapedagógus
munkakör betöltésére
A munkakör betölthetőségének időpontja: 2017.08.01.
A jeles ünnep alkalmából jubileumi hangversenyre várják az érdeklődőket május 20-án!
A Dr. Borzsák István Városi Könyvtár közönségszavazást hirdet a rajzpályázatra beküldött képekből
A Monori Rendőrkapitányság Bűnügyi Osztálya két ügyben is a lakosság segítségét kéri! 2017. március 24-én az esti órákban az egyik monori áruházból különböző kozmetikai termékeket és műszaki cikkeket tulajdonítottak el, egy hónappal később pedig egy férfi megütötte a monori állomáson a jegyvizsgálót. A bűncselekmények elkövetőiről a biztonsági kamerák felvételt készítettek.
A Monori Strázsa című lapot immár 26. éve kapják meg a monori lakosok. A legfrissebb, májusi számban az elmúlt néhány hét legfontosabb monori vonatkozású híreit olvashatják. Híres monoriak sorozat keretében ezúttal Réti Lászlóval, ismert és elismert kaland-regény íróval olvashatnak interjút.
A férfi és a női együttes is esélyes még az ezüstéremre, reméljük, hogy szép szezont zárhatnak majd! Felnőtt labdarúgó csapataink szereplését mutatjuk be.
A Kis-tó mellett várta a tömegsport esemény az érdeklődőket május 6-án szombaton. A remek körülmények között minden korosztály együtt mozoghatott, több mint 50 futó állt rajthoz az 5,5 kilométeres versenyen.
A Mozdulj MonorON rendezvényhez idén már egy országosan működő civil szervezet is csatlakozik! Az 5,5 kilométeres futóverseny előtt a monori Közös út Cukorbetegek Egyesülete "Botra fel, séta a cukorbetegért" címmel szervez rövid sétát.
Évek, évtizedek óta kihasználatlanul áll a Növénytermesztési és Minősítő Intézet (NÖMI) egykori telephelye a Madách utca, Forgách utca és a vasúti sínek által határolt területen, melynek lehetséges hasznosítását vizsgálja városunk önkormányzata.