Monor város hírei

Idén is meghirdették a „Monor Város Legsportosabb Iskolája” vetélkedést

2016. október 5.

Az egész tanéven át tartó játékos verseny célja, hogy az általános iskolások minél aktívabban vegyenek részt a város sport és tömegsport életében. Az eddigi években hat versenyszámban – kosárlabda (streetball), futás (külön váltó és síkfutás), úszás, sakk, labdarúgás – mérték össze erejüket a monori diákok.

Felhívás a fűtési szezon veszélyeire

2016. október 4.

Október 15-én kezdődik a hivatalos fűtési szezon, ám a tapasztalatok azt mutatják, hogy sokan a hűvösebb idő beköszöntével nem várják meg a szezon kezdetét, esténként felfűtik a lakásaikat.

60 éve történt

2016. október 3.

Több héten át tartó rendezvénysorozattal emlékezünk meg Monoron az 1956-os forradalom eseményeiről. Október 18. és november 30. között színházi előadások, kiállítás, komolyzenei koncert várja az érdeklődőket.

Remekül szerepelnek a Monor SE felnőtt labdarúgó csapatai

2016. szeptember 30.

Többször olvashattak az NBIII-ban szereplő férfi csapat jó eredményeiről, miközben a lányok egy osztállyal feljebb is kiváló szezont produkálnak. A Fehér Tamás edzette női csapat az NBII-ben három győzelem mellett egy vereséget ért el eddig az idei szezonban.

Idén másodszor is együtt mozdult meg a város

2016. szeptember 27.

A tavaszi sikeres kezdeményezés után szeptember utolsó vasárnapján is megrendezték a Mozdulj MonorON családi és sportnapot. A ragyogó őszi napsütésben kora délutántól várták a programok a mozgásra vágyókat.

Gyászjelentés

2016. szeptember 27.

Mély fájdalommal tudatjuk, hogy Jenei Sándor a Kövál Nonprofit Zrt. művezetője 2016. szeptember 19-én munkavégzés közben, tragikus hirtelenséggel elhunyt.

25/2013. (VII. 31.) önkormányzati rendelet módosítása

2016. szeptember 19.

Monor Város Önkormányzata Képviselő-testületének

24/2016. (IX. 19.) önkormányzati rendelete

az avar-, és kerti hulladékok nyílttéri égetéséről szóló
25/2013. (VII. 31.) önkormányzati rendelet módosításáról.

 

A módosító rendelet megtekinthető a "Tovább" után.

Monori Büszkeségfal
Újabbak
Régebbiek