Monor város hírei

Vágányzári információ!

2017. szeptember 4.

A vágányzár időtartama alatt jelentős változások lesznek a menetrendben, ezért ezúton is kérjük, figyeljék a kihelyezett tájékoztató hirdetményeket, illetve használják a www.mavcsoport.hu oldalon elérhető MÁV-START menetrendi keresőjét az aktuális információkért.

Fölényes hazai győzelemmel tartottuk meg listavezető pozíciónkat

2017. szeptember 4.

Sorozatban három győzelmet ért el az NBIII Keleti csoportjában szereplő felnőtt labdarúgó csapatunk, aminek köszönhetően pontelőnnyel vezetjük a bajnokságot! A szombati, második hazai mérkőzésünkön a tavaly még másodosztályú Cigánd együttesét fölényesen, 6-0 arányban győzte le a kék-fehér csapat.

A monori nebulóknak is becsengettek szeptember elsején

2017. szeptember 1.

Monoron is megkezdődött a tanév szeptember elsején. Ünneplőbe öltözött fiatalok lepték el az iskolák környékét, közel 3000 diák kezdte meg a tanévet városunk négy általános és két középiskolájában. A vakáció végeztével 186 első osztályos ismerkedik az iskolai légkörrel ezekben a napokban.

Elkészült a Vasadi és a Lehel közök útstabilizációja

2017. augusztus 31.

A Szélmalom utca és a 4-es főút közötti két köz régóta várt felújítása készült el az elmúlt napokban. A közúkezelő nem járult hozzá az útszakaszok szilárd burkolattal való ellátásához, de az utcák felületének javításában sikerült megegyezni a főút kezelőjével.

Faültetési program indul Monoron

2017. augusztus 31.

A képviselő-testület a legutóbbi soros ülésén döntött róla, hogy fásítási programot indít a városban. A döntés értelmében 1 millió forintot szavaztak meg a képviselők, hogy városszerte faültetések valósulhassanak meg a következő egy esztendőben.

Felújítják a Kistói úti aluljárót

2017. augusztus 29.

A Magyar Közút Nonprofit Zrt. kezelésében lévő Kistói úti aluljáró felújítása a héten kezdődött meg. Félpályás útlezárás mellett előbb felmarták az aszfaltréteg felső, kopott és sok helyen javított rétegét, majd a mai napon újraaszfaltozták az úttestet az aluljáró szakaszán.

Vágányzári információ!

2017. augusztus 21.

A vágányzár időtartama alatt jelentős változások lesznek a menetrendben, ezért ezúton is kérjük, figyeljék a kihelyezett tájékoztató hirdetményeket, illetve használják a www.mavcsoport.hu oldalon elérhető MÁV-START menetrendi keresőjét az aktuális információkért.

Tájékoztatás igazgatási szünetről

2017. augusztus 10.

Ezúton is tájékoztatjuk tisztelt ügyfeleinket, hogy Monor Város Önkormányzat Képviselő-testülete igazgatási szünetet rendelt el, így a Polgármesteri Hivatal zárva tart 2017. augusztus 14. - 2017. augusztus 18. között.

Hét végén kezdődik az NBIII-as bajnokság

2017. augusztus 8.

A közelmúltban elkészült a nemzeti bajnokság harmadik osztályának csoportbeosztása és sorsolása. A tavaly ezüstérmet szerzett Monori SE csapata idén is a Keleti csoport küzdelmeiben vesz részt.

Az államalapítás ünnepe Monoron

2017. augusztus 7.

Az államalapítás ünnepének délelőtti programjai - az új kenyér megáldása és a polgármesteri köszöntő - a római katolikus nagytemplomban kerülnek megrendezésre a kedvezőtlen időjárás miatt! A délután 17 órakor kezdődő programok az eredeti helyszínen és időpontban kerülnek megrendezésre!

TELEPÜLÉSKÉPI ARCULATI KÉZIKÖNYV KÉSZÍTÉSE

2017. augusztus 2.

Tisztelt Monoriak!

A Településkép védelméről szóló 2016. évi LXXIV. törvény az Önkormányzatok számára előírja, hogy készüljön el ebben az évben az un. Településképi arculati kézikönyv, amely szemléletformáló célt szolgál és a helyben élők valamint a szakemberek számára egyaránt útmutatást ad arról, hogy mit tartunk környezetünkben értékesnek, mit védjünk és hogyan fejlesszük tovább, hogyan tudjuk megőrizni ezen értékeinket.

MÓDOSULNAK AZ ÉPÍTÉS HELYI SZABÁLYAI

2017. augusztus 2.

A Strázsa újságban megjelent cikkekből és felhívásból már korábban értesültek arról, hogy Monor Város Önkormányzata elhatározta a településrendezési eszközeinek felülvizsgálatát.

Búcsúzás a Monori SE elnökétől

2017. augusztus 2.

A kék-fehér színt feketére változtatta az élet, augusztus 1-jén 49. éves korában elhunyt Gábor Attila, a legnagyobb monori civil szervezet, a Monori Sportegyesület elnöke.

Monori Büszkeségfal
Újabbak
Régebbiek