szeptember 28. 15:00
Idősek világnapja
Művelődési Ház (Monor, Bocskai u. 1.)
Monor Város Önkormányzatának fontos, hogy az idősebb generációt is naprakész, őket érdeklő információkkal lássa el, melynek legalkalmasabb módja a személyes találkozás. Ennek érdekében nyilvános fórumot szervez november 21-én, 14 órától a Művelődési Házban, ahol szépkorú polgáraink is elmondhatják véleményüket a számukra kiemelt ügyekben!
Az érdeklődőket Zsombok László polgármester köszönti majd, aki röviden beszámol a városban zajló fejlesztésekről is. Fontos, hogy az egészségügyi ellátásokkal kapcsolatban is kapjanak információt az idősebbek, ezért Dr. Négyesi Zsolt, a Bajcsy Zsilinszky Kórház Belgyógyászati Osztályának főorvosa is részt vesz a beszélgetésen. A most kezdődött fűtési szezon miatt aktuális témával – a szénmonoxid mérgezés megelőzéséről és az avar és kerti hulladék kezeléséről – készül Gere Imre tűzoltó ezredes a Monori Katasztrófavédelmi Kirendeltség vezetője. A negyedik téma az ésszerű gyógynövényhasználat idős korban címmel szintén aktuális és hasznos lehet majd a résztvevőknek; erről Papp János gyógynövényalkalmazási szakmérnök tart majd előadást.
Reméljük, hogy minél többen elfogadják majd meghívásunkat az ingyenes tájékoztató fórumra!
szeptember 28. 15:00
Művelődési Ház (Monor, Bocskai u. 1.)
szeptember 29. 16:00
Művelődési Ház (Monor, Bocskai u. 1.)
szeptember 30. 17:00
Dr. Borzsák István Városi Könyvtár és Helytörténeti Kiállítás
Belépőjegyek:
4.200 és 5.200 forintért kaphatóak a vigadokft.hu oldalon, illetve a Vigadó Kulturális és Civil Központ jegpénztárában.
Amennyiben a gyermek a szülő ölében ül, úgy 2 éves korig ingyenes a belépés. 2 éves kor felett kötelező jegyet váltani a koncertre.