Monor város hírei

Szombaton kezdődik Monoron a korcsolyaszezon

2017. november 30.

Idén sem maradhat el városunkban a téli időszak egyik nagy városi rendezvénye a UPC-Monor Jégfesztivál! Negyedik alkalommal szervezi meg a Vigadó Kulturális és Civil Központ a jégpálya népszerű nyitó eseményét.

Megszépült a Monori Járásbíróság homlokzata

2017. november 30.

Elbontották a Monori Járásbíróság elől az állványzatot. Ezzel befejeződtek a bíróság homlokzatfelújítási és tetőjavítási munkálatai.

Az Igazságügyi Palota épületét, amiben a bíróság helyet kapott, 1908. július 7-én, Tóásó Pál műépítész tervei alapján, ünnepélyes keretek között adták át a dolgózóknak és a nagyközönségnek. Az akkori lapok Tímár János ceglédi építőmestert is méltatták: "az egész országban nincs ilyen csinos külsejű és szép belső berendezésű járásbíróság."

Adventi programok városunkban

2017. november 28.

Évek óta tartó, szép hagyomány Monoron, hogy a Vigadó Kulturális és Civil Központ – az egyházakkal és civil szervezetekkel együttműködve – megszervezi a karácsony előtti közös adventi hetek programját.

Öt pontos előny a veretlen őszi teljesítmény jutalma

2017. november 20.

Szombaton hazai pályán zárult az őszi forduló az NBIII Keleti csoportban a Monori SE számára, melynek során veretlenül vívtuk meg a 15 bajnoki mérkőzést!

Szombaton a bajnokság végkimenetelét is döntően befolyásoló rangadó következik. A tavaszról előrehozott, Salgótarján elleni derbivel zárjuk az évet!  Reméljük minél több hazai szurkoló tekinti meg a mérkőzést, HAJRÁ MONOR!  

December havi szolgáltató állatorvosi ügyeleti beosztás

2017. november 17.

Szolgáltató állatorvosi ügyeleti szolgálat

A 2012. szeptember I-tői hatályba lépő 2012. évi CXXVII. törvény szerint a korábbi állatorvosi ügyeletek szervezésének kamarai kötelezettsége megszűnik, ügyeleti ellátást az állatorvosok önkéntes részvétel, eseti elbírálás alapján vállalnak. Ezért kérjük az állattartókat, hogy állategészségügyi probléma esetén először saját ellátó állatorvosukat keressék!

Adventi cipősdoboz akció

2017. november 13.

A tavalyi évhez hasonlóan idén adventkor is jótékonysági cipősdoboz akciót hirdetett a Vigadó Kulturális és Civil Központ a városi adventi programokhoz kapcsolódóan.

Óvodaépítésre pályázik a város

2017. november 9.

Új óvoda építésére adott be pályázatot az önkormányzat. A maximálisan elnyerhető összeg 300 millió forint, amit további 16 millió forint önrésszel egészíthet ki városunk költségvetése.

Kezdődik az M3 metróvonal felújítása

2017. november 6.

A napokban megkezdődött az M3 metróvonal felújítása, mely városunk lakói közül is sok utazót érint. A  metró helyett hétvégente a teljes vonalon pótlóbusz jár, munkanapokon is csak rövidített útvonalon járnak a kék szerelvények.

Monori Büszkeségfal
Újabbak
Régebbiek