A monori nevelési-oktatási és közművelődési intézményekben dolgozók számára létesített, Monor Város Nevelési, Oktatási és Közművelődési Díja kitüntetésről

2016. március 22., kedd, 15:53

Monor Város Önkormányzatának Képviselő-testülete 4/2000 (II. 25.) önkormányzati rendelete

A monori nevelési-oktatási és közművelődési intézményekben dolgozók számára létesített, Monor Város Nevelési, Oktatási és Közművelődési Díja kitüntetésről

1. §

[1]Monor Városi Önkormányzat Képviselő-testülete Monoron a nevelési-oktatási, közművelődési intézményekben dolgozók számára “Monor Város Nevelési, Oktatási és Közművelődési Díja” elnevezésű kitüntetést hoz létre.

2. §[2]

A díj 5 centiméter átmérőjű emlékéremből (mely ezüst színhatású, fehér dísztartóban egyik oldala dombornyomással Monor címerét mintázza, másik oldalába a díj elnevezése véséssel kerül) oklevélből (melyet a mindenkori polgármester és jegyző ír alá) és a Polgármesteri Hivatalnál, az odaítéléskor érvényes köztisztviselő illetményalap 200 százalékának megfelelő pénzjutalomból áll.

3. §[3]

A díj összegéről, mely évente négy személynek adományozható, az önkormányzat minden évben a költségvetés tárgyalása során dönt. A díj ünnepélyes átadására minden évben a Pedagógus-napi ünnepségen kerül sor.

4. §[4]

A díjat a polgármester, az önkormányzati képviselők, az intézményvezető, a nevelőtestület, az iskolaszék, a diákönkormányzat vagy a szülői munkaközösség javaslata alapján lehet adományozni. A díj odaítéléséről a Humán Bizottság előterjesztése alapján a Városi Önkormányzat Képviselő-testülete dönt.

5. §

A díj odaítélésének alapvető feltételei:

a.) [5]minimum 10 év monori nevelési-oktatási, közművelődési intézményben ledolgozott időszak;

b.) munkaköri feladatok mindenkori pontos, példaértékű, legjobb tudás szerinti elvégzése;

c.) kiemelkedő szakmai tudás, annak továbbképzéssel, önképzéssel állandóan frissen tartása;

d.) fegyelmi ügye nem volt pályafutása alatt;

e.) munkahelyen és munkahelyen kívül is beosztásához méltó magatartás tanúsítása;

f.) munkahelyen példás munkafegyelem, segítőkészség, együttműködés.

A díj odaítélésének speciális szakterületekre lebontott szempontjait az 1. számú melléklet tartalmazza.

A díjazottaknak az alapvető feltételek valamennyi pontjának meg kell felelnie, a szakterületek szempontjai közül legalább egyikben kiemelkedő eredményt kell felmutatnia.

6. §

A javaslatokat részletes indokolással, minden év március 25-ig kell a Polgármesteri Hivatalba eljuttatni, melyeket az ügyintéző terjeszt a Bizottság elé.

7. §

A rendelet a kihirdetéskor lép hatályba. A javaslatokat először 2000. március 25-ig lehet benyújtani. E rendelet kihirdetéséről a Polgármesteri Hivatal jegyzője gondoskodik.

 

 

Monor, 2000. február 17.

 

 

Pogácsás Tibor s.k.

polgármester

Sándorné Urbán Hajnalka s.k.

jegyző

 

Egységes szerkezetbe foglalta:

 

                                                              dr. Urbán Hajnalka

                                                                                jegyző

 

Monor, 2026. szeptember 28.

 

 

 

1. számú melléklet

1.)[6]

2.) Nevelési – Oktatási intézmények:

a.) Óvoda

- kezdő kolléganők beilleszkedését, gyakorlati tapasztalatainak megszerzését segítse;

- éves munkatervben a meghatározottak szerinti felelősi munka maradéktalan elvégzése, illetve ezen felüli munka vállalása (úszás, ünnepélyek, sportnap, gyermeknap, kirándulások szervezése, lebonyolítása);

- bekapcsolódás pályázatokba, pedagógiai cikkek publikálása;

- óvoda fejlesztése érdekében végzett munka (parkosítás, óvoda csinosítás stb.);

- veszélyeztetett, illetve hátrányos helyzetű gyermekkel megfelelő bánásmód, azok differenciált nevelése, oktatása;

- közéleti tevékenység vállalása.

b.) Általános és középiskola

- munkaköri kötelességén túl Monor városában a közjó érdekében elismert és kiemelkedő munkavégzés. E munkával Monor ismeretségének és elismerésének növelése, hírnevének öregbítése (közszolgálat, helytörténet, innováció, tudományos munka, fejlesztések stb.);

- tudományos munka végzése, szakmai publikációk megjelentetése, szakértői tevékenységgel elsősorban Monor város fejlődésének elősegítése.

c.) Zeneiskola

- országos versenyeken résztvevő tanítványok;

- sikeresen felvételiző tanítványok a szakirányú intézményekbe;

- növendékekkel aktív részvétel a városi rendezvényeken;

- részvállalás gyermekrendezvények szervezésében, valamint lebonyolításában;

- szabadidős programokban, táborokban aktív részvétel.

d.) Nevelési Tanácsadó

- főiskolai hallgatók gyakorlataiban való segítségnyújtás;

- pályázatokon való részvétel;

- szakmai publikációk;

- továbbképzések, tanfolyamok szervezése, vezetése monori, illetve a környékbeli települések pedagógusai számára;

- nyitottság, fogékonyság az új módszerek iránt.

3.) Közművelődési intézmények:

- kreativitás - új módszerek befogadása, alkalmazására nyitott legyen;

- kommunikációs képesség – legyen fogékony a tájékoztatás minden szintjén és szférájában jelentkező használói igények iránt;

- kiemelkedő szervezőkészséggel rendelkezzen;

- város érdekében végzett kulturális munkában aktív részvétel;

- pályázatokon való részvétel;

- együttműködő, segítőkész kapcsolattartás a kollégákkal és az intézményt látogatókkal.

 

[1]     Módosította a 15/2018. (V. 23.) önkormányzati rendelet 2. § (2) bekezdése. Hatályos: 2018. május 24-től.

[2]     Módosította az 1/2018. (I. 26.) önkormányzati rendelet 10.§ (2) bekezdésének a.) pontja. Hatályos: 2018. január 27-től.

[3]     Módosította az 1/2018. (I. 26.) önkormányzati rendelet 10.§ (2) bekezdésének a.) pontja. Hatályos: 2018. január 27-től. A 3. § a Monor Város Önkormányzata Képviselő-testületének 10/2022. (IV. 20.) önkormányzati rendelete 1. §-ával megállapított szöveg.

[4]     Módosította a 29/2010. (XI. 17.) számú rendelet 7.§ (8) bekezdés. Hatályos: 2010. november 17. A 4. § a Monor Város Önkormányzata Képviselő-testületének 19/2026. (IX. 28.) önkormányzati rendelete 2. §-ával megállapított szöveg.

[5]     Módosította a 15/2018. (V. 23.) önkormányzati rendelet 2. § (2) bekezdése. Hatályos: 2018. május 24-től.

[6]     Hatályon kívül helyezte a 15/2018. (V. 23.) önkormányzati rendelet 2. § (2) bekezdése. Hatályos: 2018. május 24-től.