Monor város hírei

Megemlékezés és kenyérszentelés augusztus 20-án

2020. augusztus 6.

16 órától a Római Katolikus Nagytemplomban kerül sor ezen a napon a megemlékezésre és kenyérszentelésre. Ünnepi beszédet mond Juhász László alpolgármester, a szertartást vezeti Urr Zsolt Ipoly plébános. Sok szeretettel várjuk Önt és családját!

Búcsúzik a Kossuth Lajos Óvoda vezetője

2020. augusztus 4.

A nyugdíjba vonuló Trincsiné Márton Zsuzsanna 1981 óta óvodapedagógus, 2007-től az intézmény vezetője. Példamutató munkáját, nevelői és vezetői képességeit 2015-ben „Monor Város Nevelési, Oktatási és Közművelődési Díja" kitüntető címmel ismerte el az önkormányzat.

Megújult a Városi Piac

2020. augusztus 4.

Befejeződött a közel 20 éve átadott Városi Piac felújítása. A Pest megyei kompenzációs program keretében, a „Helyi piacok fejlesztése” pályázaton elnyert támogatásnak köszönhetően többek között új parkolók épültek és sok részletében megszépült piac várja az eladókat és vevőket

Hamarosan üzembe áll az első nyilvános illemhely

2020. augusztus 3.

Az Okos Város beruházás egyik leginkább várt, egyben elsőként látható része a nyilvános illemhelyek létesítése. A három helyszínen megvalósuló fejlesztés első elemeként a Tavas-parkban már helyére került az első toalett.

Újabb Családbarát Hely Monoron

2020. július 30.

A Városi Uszoda is megkapta az elismerő védjegy bronz fokozatát a Családbarát Ország Nonprofit Közhasznú Kft.-től. A Dr. Borzsák István Városi Könyvtár mellett, így már két monori intézmény is rendelkezik ezzel a tanúsítvánnyal.

Ingázási kutatás

2020. július 30.

A Budapest Fejlesztési Központ irányításával készül a Budapesti Agglomerációs Vasúti Stratégia (BAVS), amelynek legfontosabb célja a vasút versenyképességének növelése az agglomerációs közlekedésben. Ebben kulcsfontosságú, hogy az elővárosok és a külső kerületek lakói sűrűbb és gyorsabb vasutat kapjanak. Ha ez megvalósul, jelentősen növekedhet a vasutat választók száma, csökken a közút terhelése, a környezet- és klímabarátabb kötöttpályás közlekedés összességében vonzóbbá válik. Kíváncsiak vagyunk utazók véleményére is, arra, hogyan válhat jobbá, versenyképesebbé a vasút.

Rendszeres Gyermekvédelmi Kedvezmény - Igazgatási Szünet

2020. július 22.

Tisztelt Ügyfeleink!

Hivatkozva a közszolgálati tisztviselőkről szóló 2011. évi CXCIX. törvény 232. § (3) bekezdésére és a Monor Város Önkormányzat Képviselő – testületének 35/2020. (I.23.) számú határozatára a Monori Polgármesteri Hivatal 2020. július 27 – 2020. július 31. igazgatási szünet miatt zárva tart.

Karbantartások és fejlesztések az intézményekben

2020. július 21.

A nyári időszak rendszerint az intézményekben zajló karbantartások és kisebb fejlesztések időszaka. Az országot érintő veszélyhelyzet kis mértékben módosította ezt a tervezett feladatot is, majd a rendkívüli jogrend megszűnését követően kezdődhettek meg a karbantartások.

TÁJÉKOZTATÁS!

2020. július 17.

Monor Város Önkormányzata ezúton tájékoztatja a T. Lakosságot, hogy a mai napra (07. 17.) tervezett szúnyoggyérítési munkák a kedvezőtlen időjárás miatt elmaradnak.

Térzenével indulnak újra a városi programok

2020. július 16.

A BrassDance vidám csapata jazz, rock, pop feldolgozásokat játszik a közönségnek július 18-án, 17 órától a városközpontban a Szent István téren, 18 órától pedig a Tavas-parkban, a játszótér mellett! Várjuk az érdeklődőket, szórakozzunk újra együtt Monoron!

Megújulhat a Széchenyi utca

2020. július 16.

Az Újtelepen, a temető környékén és a külterületeken elvégzett útfelújításokat követően, ezúttal a városközpont egyik forgalmas utcájának felújítására pályázik a város.

Vágányzári információ

2020. július 13.

A MÁV-START Zrt. ezúton is tájékoztatja a lakosságot, hogy 2020. július 27-től 2020. augusztus 30-ig a Budapest-Nyugati állomáson végzett pályakarbantartási munkák miatt a 100a sz. Budapest – Cegléd – Szolnok vasútvonalon egyes vonatok módosított menetrend szerint közlekednek.

MEGHÍVÓ

2020. július 10.

Monor Város Önkormányzat Képviselő-testülete

2020. JÚLIUS 16-ÁN CSÜTÖRTÖKÖN 14:00 ÓRAI KEZDETTEL

soros, nyilvános ülést tart, melyre ezúton

tisztelettel meghívom.

 

Az ülés helye: Városháza, emeleti tanácskozóterem

Vágányzári információ

2020. július 9.

A MÁV-START Zrt. ezúton is tájékoztatja a lakosságot, hogy 2020. július 25-től 2020. július 26-ig a Budapest-Nyugati állomáson végzett pályakarbantartási munkák miatt a 100a sz. Budapest – Cegléd – Szolnok vasútvonalon egyes vonatok módosított menetrend szerint közlekednek.

Pályaépítés és karbantartások a sportpályán

2020. július 9.

A Balassi utcai sporttelepen újabb fejlesztéseket végez a Monori Sportegyesület. Két új élőfüves pálya kialakítása és a mosdók felújítása is zajlik, korábban pedig a műfüves labdarúgó pálya karbantartását végezték el.

Értesítés áramszünetről

2020. július 8.

A város több pontján is munkálatokat végeznek az áramszolgáltató munkatársai emiatt 2020.07.16. 07:30 - 16:30 szünetel az áramszolgáltatás a felsorolt utcákban.

Polgárőr Város címet kapott Monor

2020. július 7.

Az Országos Polgárőr Szövetség, a város lakosságának biztonságát szolgáló polgárőrség támogatásáért "Polgárőr Város" kitüntető címet adományozott Monor részére.

Meghívó Lakossági Tájékoztatóra

2020. július 6.

Tisztelt Lakosság!

A beruházó NIF Zrt. és a kivitelező GSM-RI Konzorcium LAKOSSÁGI TÁJÉKOZTATÓT tart a "GSM-R rendszer 2. ütem tervezési és kivitelezési munkái" tárgyú beruházás kapcsán, amelyre tisztelettel meghívja az érdeklődőket.

Monori Büszkeségfal
Újabbak
Régebbiek