december 22. 16:00
IV. Adventi gyertyagyújtás
Monor, Szent István tér
Monor Város képviselő-testületének döntése alapján Dessewffy Andor tölti be az alpolgármesteri tisztséget az elkövetkezendő öt évben.
Hogyan érzi magát az új megbízatásban?
Meglepődéssel fogadtam a felkérést és egyben óriási megtiszteltetésnek is tartom. Érzem a megbízás hatalmas súlyát és felelősségét, és igyekszem majd megszolgálni.
Melyek lesznek a legfőbb területek, mellyel feladata lesz?
Első körben szeretnénk az önkormányzat teljes működését hatékonyabbá tenni, bizonyos pontokon biztosan javítani kell. Minden ember ‒ én magam is ‒ mindig próbál arra törekedni, hogy kijavítsa a csorbákat, korrigálja azokat és tanuljon a hibákból, hiszen a jövőben nem szeretné újra elkövetni ezeket.
Az én fő feladatom a hivatal dolgozóival való aktív kapcsolattartás lesz, egy kisebb összekötő kapocsként működöm majd a vezetés és a hivatali alkalmazottak között, ami elősegíti a hatékonyabb munkavégzést.
Mivel foglalkozik a civil életében?
Egy száz százalékban magyar tulajdonban lévő vállalatnál dolgozom már 23 éve. Termékmenedzserként dolgozom, Németországból importálunk az ipar számára darabolás- és méréstechnikai eszközöket, ezek importjával, illetve a magyarországi kereskedelmi terítésével foglalkozunk. Monoron társadalmi megbízatású alpolgármesterként fogok dolgozni részmunkaidőben, így az eredeti foglalkozásomat is meg tudom tartani.
Milyennek látja az elmúlt huszonkét évnyi képviselői időszakot?
Rengeteg mindent megéltünk együtt. Azóta sok minden megépült, a város fő irányvonalai ebben az időszakban alakultak ki. Építettünk egy csodálatos piacot, és lett egy nagyon modern uszodánk. Nyilván még rengeteg teendőnk van, például úthálózatunk is sok helyen javításra szorul, de ahhoz képest, hogy korábban Monoron az utcák több mint kétharmada földút volt, ma már nagyon kevés lakosnak kell ténylegesen sárban járnia. Úgy gondolom, hogy ebben is óriási előrelépést értünk el közösen.
Monoron korábban szennyvízhálózat sem volt, később lett, de a mára már negyedévszázados rendszer is bővítésre-fejlesztésre szorul, hiszen mégiscsak eltelt 25 év mióta megépítettük, de ez természetes velejárója egy folyamatosan növekvő városnak, hogy mindent bővíteni kell. Az infrastruktúrával utolértük a környező településeket, eljutottunk oda, hogy egyetlen monori polgárnak sem kell szégyenkeznie.
Korábban bizottsági tag és vezető is volt. Részt vesz továbbra is a bizottságok munkájában?
Az elmúlt 22 év alatt több bizottságban megfordultam, az első ciklusban a Szociális és Egészségügyi Bizottságban, illetve a volt Ipari és Kereskedelmi Bizottságban vettem részt, voltam a Pénzügyi, valamint a Városfejlesztési Bizottság tagja is, ennek lettem később az elnökehárom cikluson keresztül, akkor már Pénzügyi és Városfejlesztési Bizottság néven. Természetesen, ugyanúgy részt fogok venni ebben a munkában is.
Vannak elképzelései, amit feltétlenül szeretne megvalósítani?
Több is van. Az egyik, amit nagy problémának és kihívásnak érzek, és amiben mindenképp a város lakosságának türelmét kell kérnünk, az a bevezető utak tehermentesítése. A számokból az látszik, hogy már majdnem mindenháztartásban két autó van, viszont az úthálózatunk ezt nem nagyon bírja el. Szerintem legalább reggelente mindannyian tapasztaljuk, hogy a Péteri úton kaotikus a közlekedési helyzet, részben a körforgalom, részben az autók növekvő száma miatt. Szeretnénk alternatív utakat, útvonalakat megvalósítani, hogy egy kicsit tehermentesítsük a város bevezető útjait. Ez az egyik olyan sarkalatos pont, amit mindenképp szeretnénk kezelni. Öt évbe nagyon kevés dolog fér bele, főleg egy ilyen volumenű vállalás, de az irányokat most kell kijelölnünk.
És mi a másik?
Van egy titkos vágyam. Jelen pillanatban csak és kizárólag sportszerető, rendszresen sportoló emberek használjá az uszodát. Akik pihenésre, kikapcsolódásra vágynak, nem látogatják nagy számban. Előbb-utóbb szeretnék egy meleg, gyógyvizes, ülőfürdős medencét és egy kisebb szaunavilágot, gőzkabinnal és felöntésekre alkalmas finn szaunával. Nem elsősorban a turizmus növelése céljából, hanem kimondottan a lakosságnak. A helye meglenne az uszoda mellett. Mindannyian tudjuk, hogy Magyarország egész területén, főleg az alföldi régióban gyakorlatilag mindenhol van gyógyvíz. Úgy érzem, ez egy abszolút hiánypótló kezdeményezés lenne. Ha jobban belegondolunk, félórát kell utaznunk, hogy eljussunk egy fürdőbe legközelebb Cegléd, Budapest és Nagykáta településekre.
A lakossággal való kapcsolattartást fontosnak tartja?
Igen, lesznek fogadóóráim, ahol mindenkit szeretettel látok, de én mindig is a személyes kapcsolattartásnak voltam a híve. Ugyanolyan lakópolgárnak gondolom magam, mint bárki mást, a választókörzetemben soha nem titkotlam a telefonszámomat, nem titkos a lakóhelyem sem. Eddig is mindenki előtt nyitva állt a kapum, és ez ezentúl is így lesz.
december 22. 16:00
Monor, Szent István tér
december 22. 17:00
Monori Református Nagytemplom
december 27. 18:00
Nagyboldogasszony Templom (Monor, Kossuth Lajos u. 85.)
Közreműködik a Római Katolikus Egyházközség és a Monori Strázsák Néptáncegyüttes, köszöntőt mond Pogácsás Tibor
országgyűlési képviselő, valamint igét hirdet Laczkó Mihály plébános.