szeptember 28. 15:00
Idősek világnapja
Művelődési Ház (Monor, Bocskai u. 1.)
Soha nem látott magasságokba, a MOL Magyar Kupa legjobb 16 együttese közé jutott a Monor labdarúgó csapata a kupasorozat idei kiírásában! A menetelésnek még nincs vége, hiszen február 8-án az élvonalbeli Paksi FC ellen már a negyeddöntőbe kerülés a tét.
Az aktuális fordulók sorsolásakor rendre elkerülte a magasabb osztályú ellenfeleket a klub, az első fordulót leszámítva megyei bajnokságokban szereplő csapatokkal játszott. A szintén NBIII-as Cegléd elleni, hosszabbításban kiharcolt továbbjutást követően igazi országjárás kezdődött. Előbb a Csongrád-Csanád megyei Székkutason majd Zalaszentgróton is monori siker született. A nyolcaddöntős szereplést a negyedik fordulóban a Somogy megyei Nagyatád ellen harcolta ki a kék-fehér gárda. A Magyar Labdarúgó Szövetség nagyszabású kampányba kezdett a még résztvevő csapatok bemutatása érdekében. Január közepén városunkban forgatott a szervező médiastábja, emellett országosan ismert nagykövetek kísérik az egyesületek útját a közösségi médiában, városunk csapatát Kiss Orsolya KISÓ műsorvezető mutatta be.
A tavalyi döntős, NBI-ben szereplő Paks ellen február 8-án 13 órától lép pályára városunk csapata, HAJRÁ MONOR!
szeptember 28. 15:00
Művelődési Ház (Monor, Bocskai u. 1.)
szeptember 29. 16:00
Művelődési Ház (Monor, Bocskai u. 1.)
szeptember 30. 17:00
Dr. Borzsák István Városi Könyvtár és Helytörténeti Kiállítás
Belépőjegyek:
4.200 és 5.200 forintért kaphatóak a vigadokft.hu oldalon, illetve a Vigadó Kulturális és Civil Központ jegpénztárában.
Amennyiben a gyermek a szülő ölében ül, úgy 2 éves korig ingyenes a belépés. 2 éves kor felett kötelező jegyet váltani a koncertre.