szeptember 28. 15:00
Idősek világnapja
Művelődési Ház (Monor, Bocskai u. 1.)
Budapesten, a Werbőczy Gimnáziumban 1946-ban érettségizett, majd a budapesti Református Teológiai Akadémia hallgatója lett. Az akkori lelkészhiány miatt 1948-ban a nagykátai szórványgyülekezet gondozására küldte ki a püspök. 1952-ben lelkészi oklevelet szerzett. 1952. februárjában az állami hatóság az egyházi tevékenységét nem engedélyezte, ezért egy átképző tanfolyam után horizontál esztergályos munkát végzett öt éven át. 1956-ban Dabasra került lelkipásztornak, majd 1963-65 között Tápiószelén szolgált. 1965. júniusától 2002. június 30-ig a monori Nagytemplomi Református Egyház lelkipásztora volt.
22 évig volt az egyházmegye főjegyzője és missziói előadója. 2002-ben a Károli Gáspár Egyetem Hittudományi Karán Aranydiplomát kapott öt évtizedes tevékenységéért. Lelkészi munkássága mellett társadalmi tisztségeket is betöltött. Elnöke volt a Páneurópai Unió monori csoportjának, az Ökumenikus Általános Iskola iskolaszékének és 2000-től a Monorért Baráti Körnek. Nyugdíjasként az egyházmegye területén a lelkészek helyettesítését végezte éveken keresztül.
Munkásságát önkormányzatunk 1998-ban Monor Város Díszpolgára cím adományozásával ismerte el. Laci bácsi 93 éves volt.
A Monor Nagytemplomi Református Gyülekezet nyugalmazott lelkipásztorának életéért és szolgálatáért a monori református nagytemplomban hálaadó istentiszteleten mondanak köszönetet március 27-én, vasárnap 16 órai kezdettel.
szeptember 28. 15:00
Művelődési Ház (Monor, Bocskai u. 1.)
szeptember 29. 16:00
Művelődési Ház (Monor, Bocskai u. 1.)
szeptember 30. 17:00
Dr. Borzsák István Városi Könyvtár és Helytörténeti Kiállítás
Belépőjegyek:
4.200 és 5.200 forintért kaphatóak a vigadokft.hu oldalon, illetve a Vigadó Kulturális és Civil Központ jegpénztárában.
Amennyiben a gyermek a szülő ölében ül, úgy 2 éves korig ingyenes a belépés. 2 éves kor felett kötelező jegyet váltani a koncertre.