Óvodai beiratkozás 2021/2022

2021. március 10., szerda, 08:53

Értesítjük a Tisztelt Szülőket, hogy a 2021/2022. nevelési évre az

ÓVODÁS KORÚ GYERMEKEK
JELENTKEZÉSE

Monor városában
a következő időpontokban történik:

 

2021. április 26. 8 órától 18 óráig

2021. április 27. 13 órától 18 óráig

2021. április 28. 8 órától 12 óráig

 

Ezeken a napokon kell beíratni azokat a gyermekeket, akik 2021. augusztus 31. napjáig betöltik a 3. életévüket, és óvodai jogviszonnyal még nem rendelkeznek.

Tájékoztatjuk a Tisztelt Szülőket, hogy a 19/2021. (III.10.) EMMI határozat értelmében az óvodába elektronikus úton is be lehet iratkozni a 2021/2022. nevelési évre. Ebben az esetben a beiratkozáshoz szükséges iratok bemutatására az első óvodai nevelési napon (2021. szeptember 1.) kerül sor.

Az óvoda felveheti azt a gyermeket is, aki a harmadik életévét a felvételétől számított fél éven belül betölti, feltéve, hogy minden, a településen lakóhellyel, ennek hiányában tartózkodási hellyel rendelkező hároméves és annál idősebb gyermek óvodai felvételi kérelme teljesíthető.

Kérjük a tisztelt szülőket, hogy az év közbeni felvételi igényeket (azokra a gyermekekre vonatkozik, akik 2021. szeptember 1. és 2022. február 28. között töltik be a 3. életévüket, vagyis előfelvételis jelentkezők) is a fenti időpontban szíveskedjenek jelezni az óvodában.

A gyermeket elsősorban abba az óvodába kell felvenni, átvenni, amelynek körzetében lakik, vagy ahol szülője dolgozik, ezért kérjük a szülőket, hogy a körzetes óvodában
bonyolítsák le a beiratkozást. Amennyiben nem a körzetes óvodát kívánják választani, jelöljék meg a jelentkezési lapon, hogy melyiket.

A szülő gyermeke adottságainak, képességeinek, érdeklődésének megfelelően, saját vallási, világnézeti meggyőződésére, nemzetiségi hovatartozására tekintettel szabadon választhat óvodát. Amennyiben nem a Monor Város Önkormányzata által fenntartott óvodák valamelyikébe kívánja beíratni gyermekét, kérjük azt a lakóhelye szerinti körzetes óvodában a fenti időpontok valamelyikén jelezze.

A szülő 2021. május 25. napjáig benyújtott kérelme alapján a gyermek jogos érdekét szem előtt tartva, annak az évnek az augusztus 31. napjáig, amelyben a gyermek a negyedik életévét betölti, a Kormány rendeletében kijelölt szerv (Pest Megyei Kormányhivatal Monori Járási Hivatal, 2200 Monor, Kossuth L. u. 78-80.) felmentheti az óvodai foglalkozáson való részvétel alól, ha a gyermek családi körülményei, sajátos helyzete indokolja.

Az a szülő vagy törvényes képviselő, aki a szülői felügyelete vagy gyámsága alatt álló óvodai nevelésben való részvételre kötelezett gyermeket kellő időben az óvodába nem íratja be, a szabálysértésekről, a szabálysértési eljárásról és a szabálysértési nyilvántartási rendszerről szóló 2012. évi II. törvény 247. § a) pontja alapján szabálysértést követ el.

A szülő az óvodai nevelésben történő részvételre jogszabály alapján kötelezett gyermekét köteles beíratni a települési önkormányzat vagy a fenntartó által közzétett közleményben vagy hirdetményben meghatározott időpontban, vagy az óvodalátogatási kötelezettség alól felmentését kérni.

A napi négy órában óvodai nevelésre kötelezett gyermek szülője, ha gyermeke az óvodakötelezettségét külföldön teljesíti, köteles arról a beiratkozás idejének utolsó határnapját követő tizenöt napon belül írásban értesíteni az Oktatási Hivatalt.

Az óvodával jogviszonyban álló gyermek szülője, ha gyermeke az óvodakötelezettségét a jövőben külföldön teljesíti, előzetesen köteles értesíteni az óvodavezetőt.

A külföldre távozó gyermekek szülei a bejelentési kötelezettségüket a www.oktatas.hu oldal Köznevelés menüpontjának Külföldre távozás bejelentése pontjából, vagy a https://www.oktatas.hu/kozneveles/kulfoldre_tavozas_bejelentese linken elérhető elektronikus űrlap kitöltésével és postai úton történő beküldésével tudják teljesíteni.

 

A nevelési év első napja 2021. szeptember 1., utolsó napja 2022. augusztus 31.

 

Az óvodák nyitva tartása a 2021/2022. nevelési évben:

Monori Kossuth Lajos Óvoda:  hétfőtől péntekig, 6 órától 18 óráig, napi 12 óra, heti 60 óra;

Monori Tesz-Vesz Óvoda:        hétfőtől péntekig, 6 órától 18 óráig, napi 12 óra, heti 60 óra;

Monori Petőfi Óvoda:              hétfőtől péntekig 6 órától 18 óráig, napi 12 óra, heti 60 óra;

  • Mesevár telephely óvoda:    hétfőtől péntekig 6 órától 18 óráig, napi 12 óra, heti 60 óra;

Monori Napsugár Óvoda:         hétfőtől péntekig 6 órától 18 óráig, napi 12 óra, heti 60 óra;

Monori Szivárvány Óvoda:       hétfőtől péntekig 6 órától 18 óráig, napi 12 óra, heti 60 óra.

 

Integráltan nevelhető sajátos nevelési igényű gyermekeket az alapító okiratuk szerint az alábbi óvodák nevelhetnek:

 

  1. Monori Kossuth Lajos Óvoda (2200 Monor, Kossuth L. u. 39.; tel.: 06-29-410-739) - szakértői és rehabilitációs bizottság szakvéleménye alapján: enyhe fokban mozgássérültek, vagy enyhe fokban értelmi fogyatékosak, vagy egyéb pszichés fejlődési zavarral (súlyos tanulási, figyelem- vagy magatartásszabályozási zavarral) küzdenek.
  2. Monori Tesz-Vesz Óvoda (2200 Monor, Katona J. u. 26.;  tel.: 06-29-413-414) - szakértői és rehabilitációs bizottság szakvéleménye alapján enyhe fokban értelmi fogyatékosak, vagy beszédfogyatékosak, vagy egyéb pszichés fejlődési zavarral (súlyos tanulási, figyelem- vagy magatartásszabályozási zavarral) küzdenek.
  3. Monori Napsugár Óvoda (2200 Monor, Jászai Mari tér 1.; tel.: 06-29-413-228) - szakértői és rehabilitációs bizottság szakvéleménye alapján enyhe fokban értelmi fogyatékosak, vagy beszédfogyatékosak, vagy egyéb pszichés fejlődési zavarral (súlyos tanulási, figyelem- vagy magatartásszabályozási zavarral) küzdenek.
  4. Monori Petőfi Óvoda, valamint a Mesevár telephely óvodája (2200 Monor, Petőfi S. u. 29., illetve 2200 Monor Bajcsy-Zs. u. 11.); tel.: 06-29-411-244) - szakértői és rehabilitációs bizottság szakvéleménye alapján beszédfogyatékosak, vagy enyhe fokban értelmi fogyatékosak, vagy egyéb pszichés fejlődési zavarral (súlyos tanulási, figyelem- vagy magatartásszabályozási zavarral) küzdenek.
  5. Monori Szivárvány Óvoda (2200 Monor, Toldi u. 5.; tel.: 06-29-410-885) - szakértői és rehabilitációs bizottság szakvéleménye alapján enyhe fokban értelmi fogyatékosak, vagy egyéb pszichés fejlődési zavarral (súlyos tanulási, figyelem- vagy magatartásszabályozási zavarral) küzdenek, vagy beszédfogyatékosok.

 

Monor Város Önkormányzatának alapító okirat szerint nemzetiségi nevelést folytató óvodája nincs.

 

Kérjük a Tisztelt Szülőt, hogy a beiratkozáskor hozza magával a www.monor.hu oldalról letölthető, vagy az óvodában beszerezhető, kitöltött jelentkezési lapot!

 

Az óvodai beiratkozáskor be kell mutatni:

  • a gyermek nevére kiállított személyazonosságot igazoló hatósági igazolványokat, és lakcímet igazoló hatósági igazolványát;
  • a szülő személyazonosságát igazoló hatósági igazolványokat és lakcímet igazoló hatósági igazolványát;
  • a gyermek TAJ kártyáját;
  • a gyermek születési anyakönyvi kivonatát;
  • a gyermek kötelező védőoltásokat tanúsító orvosi igazolását, vagy az oltási könyvét,
  • a gyermek esetleges betegségeit igazoló dokumentumokat, a gyermek fejlődésével kapcsolatban keletkezett dokumentumokat, szakértői véleményeket;
  • amennyiben a gyermeke halmozottan hátrányos helyzetű, vagy napközbeni ellátását biztosítani kell, úgy az ezt igazoló dokumentumokat (jegyzői határozat, gyámhatósági határozat és a szülő vagy szülők nyilatkozata), valamint
  • amennyiben a szülő munkahelye a körzetben van, és ezért kéri az adott óvodai körzetbe tartozó óvodába a felvételt, akkor a szülő munkavégzés helyére vonatkozó munkáltatói igazolását, mely tartalmazza, hogy a szülő a munkahelyén a nevelési évben vesz-e igénybe fizetés nélküli szabadságot (pl. TGYÁS, GYED, GYES stb.), ha igen akkor mettől meddig.
  • nem magyar állampolgárságú gyermek esetében a szülő Magyarország területén tartózkodásra jogosító engedélyének másolatát.

 

Az óvoda vezetője 2021. május 28-ig dönt a felvételi kérelmekről és a döntéséről
 írásban értesíti a szülőt. Az értesítés tartalmazza a jogorvoslat (fellebbezés) 
lehetőségét és határidejét is.

 

Az óvodavezető írásbeli döntése ellen a szülői felügyeleti jogot gyakorló szülő a közléstől számított tizenöt napon belül illetékmentes fellebbezési kérelmet nyújthat be a jegyzőhöz címezve az óvoda vezetőjénél. A jegyző jár el, és hoz másodfokú döntést.

 

Az egyes óvodák körzethatárait az óvodákban elhelyezett hirdetményben, valamint Monor város honlapján, a www.monor.hu oldalon tájékoztatásul közöljük.


KÖRZETHATÁROK

JELENTKEZÉSI LAP


 

Amennyiben a beiratkozás rendjét érintően a járványhelyzetre való tekintettel eltérő központi intézkedés születik, ahogyan az a 2020-as évben is történt, akkor arról külön tájékoztatást adunk a szülők részre, ezért kérjük Önöket, hogy kísérjék figyelemmel a város honlapját!