szeptember 28. 15:00
Idősek világnapja
Művelődési Ház (Monor, Bocskai u. 1.)
Monor Város Önkormányzatának képviselő-testülete minden évben tárgyalja a tervezett városi programtervet. A tavalyi, lemondásokkal nehezített év után optimistán tekintenek a szervezők a jövőbe; remélve hogy az év első hónapjait követően újra lehetőség lesz nyilvánosan látogatható programok, rendezvények szervezésére! Ennek érdekében a 2021-re vonatkozó adatok begyűjtése megkezdődött, ez alapján fogja a Vigadó Kulturális és Civil Központ a képviselő-testület elé terjeszteni a programtervet, amely természetesen mindenkor az aktuális járványügyi intézkedésekhez igazodik.
Az ingyenesen látogatható, intézmények, civil szervezetek, egyesületek, egyházak által szervezett programok megjelennek a város Minőségi díjjal elismert honlapján és bekerülnek a Strázsa újság aktuális számába is, sőt az Okos város adta lehetőségetek kihasználva újabb megjelenési formák is várhatóak. A Vigadó munkatársai ezzel is segítik a programok összehangolását és népszerűsítését.
Amennyiben kérdése van, illetve egy adott dátumról szeretne érdeklődni, hogy terveztek-e más szervezet részéről programot, keressék az alábbi elérhetőségeket: 06-29/413-212, vigado@vigadokft.hu. A szükséges adatlap letölthető a lenti linkre kattintva, vagy személyesen kérhető a Vigadó épületének első emeletén található irodáiban. A beküldési határidő január 25-e.
szeptember 28. 15:00
Művelődési Ház (Monor, Bocskai u. 1.)
szeptember 29. 16:00
Művelődési Ház (Monor, Bocskai u. 1.)
szeptember 30. 17:00
Dr. Borzsák István Városi Könyvtár és Helytörténeti Kiállítás
Belépőjegyek:
4.200 és 5.200 forintért kaphatóak a vigadokft.hu oldalon, illetve a Vigadó Kulturális és Civil Központ jegpénztárában.
Amennyiben a gyermek a szülő ölében ül, úgy 2 éves korig ingyenes a belépés. 2 éves kor felett kötelező jegyet váltani a koncertre.