november 7. 07:00
Jótékonysági gofrisütés
Monor Városi Piac
Az idei évben is megjelent a Belügyminisztérium pályázati felhívása egyes települési önkormányzatok feladatellátásának támogatására. Az önkormányzat nevében a Monori Városfejlesztő Nonprofit Kft. készítette el a benyújtandó anyagot, a maximálisan igényelhető kerettel. A pályázat pozitív elbírálásban részesült, így 265 másik településsel együtt Monort is támogatják.
A képviselő-testület korábbi döntése értelmében a pályázat célja a belterületi közlekedési infrastruktúra-fejlesztés volt. A megítélt harminc millió forint támogatásból megújulhat a Deák Ferenc utca Liliom és Csokonai utcák közötti, valamint a Csokonai utca Deák és Acsádi utcák közötti része is. Az új út az aszfaltréteg újrahúzása előtt süllyesztett szegélykővel kerül majd megépítésre, melyet új útpadkával és a vízelvezető árkok helyreállításával is kiegészítenek majd. Az idén megvalósult és a jelenlegi fejlesztések eredményeként a temető több irányból is jó minőségű úton leesz majd megközelíthető.
november 7. 07:00
Monor Városi Piac
november 7. 17:00
Vigadó Kulturális és Civil Központ (2200, Monor Kossuth Lajos u. 65-67.)
november 9. 18:00
Vigadó Kulturális és Civil Központ (2200, Monor Kossuth Lajos u. 65-67.)
Belépőjegyek kaphatók a Vigadó emeletén, valamint a vigadokft.hu oldalon.
Lapozzon bele!