szeptember 28. 15:00
Idősek világnapja
Művelődési Ház (Monor, Bocskai u. 1.)
Városunkban február 25-én szervezik a Kommunizmus Áldozatainak Emléknapját. Az idei évben a Vigadó Dísztermében, Wittner Mária közreműködésével kerül sor a megemlékezésre. Magyarországon 2000 óta, e a napon kerül sor az eseményre, abból az alkalomból, hogy 1947-ben február 25-én hurcolták el a kommunistákkal szembeni kiállása miatt Kovács Bélát, a Független Kisgazdapárt főtitkárát.
Az elmúlt évektől eltérően, a megemlékezésre ezúttal a Vigadóvan kerül sor 17 órától. Az előadók között köszönthetjük Wittner Máriát, az egykori szabadságharcost, aki az 1956-os forradalom eseményeiben az első naptól részt vett. A Vajdahunyad utcai csoportban együtt harcolt a monori Kóté Sörös Józseffel és Tóth Józseffel is. Kétszáz napot töltött börtönben halálraítéltként, majd büntetését életfogytiglanra változtatták; melyből 1970-ben, két másik ’56-os női elítélttel együtt szabadulhatott. Emlékbeszédet mond Kaldenekkker Ferenc is, akit tucatnyi monori honfirásunkkal együtt német hangzású neve miatt szállítottak munkatáborba. Az eseményen közreműködik Zsombok László polgármester és Dékány Bulcsú, a Turner Ferencről elnevezett monori alapítvány elnöke. Turner Ferenc is egyike azoknak az egyházi tisztviselőknek, akik a kommunista terror miatt veszítették életüket.
Az eseményen megtekinthetik a Cserkészvezető a Gulagon című vándorkiállítást, mely Kölley György pap-cserkészvezetőnek állít emléket, aki a második világháború után elsők között igyekezett helyreállítani a cserkészetet. Az előadásokat követően közös emlékmenetre kerül sor a Petőfi utcában található emléktáblához, ahol az emlékezés koszorúit helyezhetik el a résztvevők.
szeptember 28. 15:00
Művelődési Ház (Monor, Bocskai u. 1.)
szeptember 29. 16:00
Művelődési Ház (Monor, Bocskai u. 1.)
szeptember 30. 17:00
Dr. Borzsák István Városi Könyvtár és Helytörténeti Kiállítás
Belépőjegyek:
4.200 és 5.200 forintért kaphatóak a vigadokft.hu oldalon, illetve a Vigadó Kulturális és Civil Központ jegpénztárában.
Amennyiben a gyermek a szülő ölében ül, úgy 2 éves korig ingyenes a belépés. 2 éves kor felett kötelező jegyet váltani a koncertre.