szeptember 28. 15:00
Idősek világnapja
Művelődési Ház (Monor, Bocskai u. 1.)
Mint arról már korábban beszámoltunk, idén teljes hosszában felújításra kerül a Móricz Zsigmond utca és a Pilisi utca első szakasza. Az érintett útszakasz – a Kistói úttól a Katona József utcáig – a hét második felében kapja meg az új aszfaltborítást. Az önkormányzat jövőbeni szándéka, hogy ilyen útfelújítási munkákat minél tartósabb módon végeztessen el, ezért ebben az esetben is süllyesztett szegéllyel tervezték az 510 méteres szakasz felújítását.
A munkát pályázati úton nyerte el a PUHI-TÁRNOK Kft., amely augusztus végén kezdte meg a kivitelezést. Előbb az útfelület mindkét oldalán kialakításra került a szegély, ezt követi a napokban az aknafedlapok és közműszerelvények szintbehelyezése, valamint a jelenlegi burkolat felmarása. A 25 millió forint értékű útépítés során ezután következhet a felület újraaszfaltozása és a padka rendezése. Emiatt az érintett útszakaszon jövő hét második felében részleges útlezárásokra kell számítaniuk a közlekedőknek (részletes tájékoztató). Az útlezárás ideje alatt a Monor helyi autóbuszjárat terelt útvonalon közlekedik, és nem érinti a Mikszáth Kálmán utca, Katona József utca, Monori Tesz-Vesz Óvoda és Pilisi utca elnevezésű megállóhelyeket.
Ezzel az útfelújítással újabb szakasza lesz biztonságosabban járható a nagy forgalmú, városi szinten is fontos közútnak. Mint ismert, az állomás utcájának Mátyás király utca – Kistói út közötti szakaszát a nyár közepén már újraaszfaltozta a Magyar Közút Nonprofit Zrt., hamarosan pedig megkezdődik a Móricz Zsigmond utca elejének felújítása is.
szeptember 28. 15:00
Művelődési Ház (Monor, Bocskai u. 1.)
szeptember 29. 16:00
Művelődési Ház (Monor, Bocskai u. 1.)
szeptember 30. 17:00
Dr. Borzsák István Városi Könyvtár és Helytörténeti Kiállítás
Belépőjegyek:
4.200 és 5.200 forintért kaphatóak a vigadokft.hu oldalon, illetve a Vigadó Kulturális és Civil Központ jegpénztárában.
Amennyiben a gyermek a szülő ölében ül, úgy 2 éves korig ingyenes a belépés. 2 éves kor felett kötelező jegyet váltani a koncertre.