szeptember 28. 15:00
Idősek világnapja
Művelődési Ház (Monor, Bocskai u. 1.)
Az elmúlt években folyamatosan emelkedett a születések száma Monoron. Ez olyan örömteli hír, ami régóta indokolja a városban a bölcsődefejlesztést. Erre, egy most megnyíló pályázat ad lehetőséget.
– Már készülnek az új bölcsőde tervei, erre a minél sikeresebb pályázat érdekében van szükség. Az új intézmény a Vásártéren épülne meg, ezzel együtt természetesen a régi bölcsődénk is tovább működne. Sikeres pályázat esetén 400 millió forint támogatásra számítunk, melyet az önkormányzati költségvetésből egy jelentősebb összeggel egészítenénk ki – mondta el Zsombok László, városunk polgármestere a Strázsa újság legutóbbi számában.
A pályázatot a Monori Városfejlesztő Nonprofit Kft. készíti el, pozitív döntés esetén két éven belül épülhet fel a régóta várt, 6 csoportos, 80 férőhelyes új bölcsőde, mely a jelenleg működő Városi Bölcsőde tagintézménye lehet. A képviselő-testület júliusi soros ülésén döntöttek róla, hogy az új épületben alakítsanak ki főzőkonyhát, mely a régi és az új épületet is kiszolgálja majd.
Így újabb fontos beruházással segítené az önkormányzat a 3 éven aluli kisgyermeket nevelő családok életét; ezzel is hozzájárulva Monor népességmegtartó erejéhez, és új családok jövőbeni letelepedéséhez.
szeptember 28. 15:00
Művelődési Ház (Monor, Bocskai u. 1.)
szeptember 29. 16:00
Művelődési Ház (Monor, Bocskai u. 1.)
szeptember 30. 17:00
Dr. Borzsák István Városi Könyvtár és Helytörténeti Kiállítás
Belépőjegyek:
4.200 és 5.200 forintért kaphatóak a vigadokft.hu oldalon, illetve a Vigadó Kulturális és Civil Központ jegpénztárában.
Amennyiben a gyermek a szülő ölében ül, úgy 2 éves korig ingyenes a belépés. 2 éves kor felett kötelező jegyet váltani a koncertre.