szeptember 28. 15:00
Idősek világnapja
Művelődési Ház (Monor, Bocskai u. 1.)
Az év elején – sorozatban immár harmadik éve – döntött úgy a képviselő-testület, hogy idén is meghirdeti az önkéntes városszépítők munkáját elismerő Tiszta udvar, rendes ház pályázatot.
A kiírásra ezúttal is szép számmal jelentkeztek érdeklődők, négy családi ház és négy társasház adta be határidőig a jelentkezését. Az első évek tapasztalatai alapján kis változás történt a kiírásban: egy évben kiadható címek száma már nincs korlátozva, ennek is köszönhető, hogy ilyen sok lakóközösség jelezte részvételi szándékát. A pályázatokat beadó kerteket az elbíráló Városfejlesztési és Pénzügyi Bizottság tagjai személyesen is meglátogatták; ezután döntöttek úgy, hogy minden jelentkező megérdemli az elismerést!
Tiszta udvar rendes ház díjat vehet át családi ház kategóriában: Bán Orsolya, Dömötör Dóra, Gyömbér László és Sáfrány Ibolya. A társasház kategóriában pedig az Ady Endre u. 28., a Bánffy Dezső u. 27., az Esze Tamás u. 7., és a Nemzetőr u. 8. szám alatti társasházak kertjei, udvarai érdemelték ki az elismerést.
Minden díjazottnak gratulálunk és további szorgos munkát kívánunk! Reméljük, hogy jövőre is sokan csatlakoznak a kezdeményezéshez, melynek köszönhetően még több rendezett porta jelzi majd, hogy a monoriak törődnek a környezetükkel!
szeptember 28. 15:00
Művelődési Ház (Monor, Bocskai u. 1.)
szeptember 29. 16:00
Művelődési Ház (Monor, Bocskai u. 1.)
szeptember 30. 17:00
Dr. Borzsák István Városi Könyvtár és Helytörténeti Kiállítás
Belépőjegyek:
4.200 és 5.200 forintért kaphatóak a vigadokft.hu oldalon, illetve a Vigadó Kulturális és Civil Központ jegpénztárában.
Amennyiben a gyermek a szülő ölében ül, úgy 2 éves korig ingyenes a belépés. 2 éves kor felett kötelező jegyet váltani a koncertre.