szeptember 14. 17:00
Közös nevező kiállítás-sorozat- Rezgő-Réteg-A teremtett univerzum korlátok nélkül – Dupaj Péter kiállítása
Vigadó Kulturális és Civil Központ (2200, Monor Kossuth Lajos u. 65-67.)
A képviselő-testület legutóbbi ülésén döntött Monor Város Önkormányzata által adható díjak rendszerének módosításáról. Még a tavalyi évben kezdődött a tárgyalássorozat az eddigi gyakorlat szerinti elismerések felülvizsgálatáról, aminek eredményeképpen most egy új, évenként adható díjat alapításáról döntöttek.
Az idei évtől a „köz szolgálatában” tevékenykedő városi alkalmazottak elismerésére szolgáló díjról is dönthet majd a képviselő-testület. Az elismerés szabályrendszerének kidolgozása folyamatban van, arról azonban már most döntés született, hogy az új díj többlet költségvetési forrást nem igényelne, mivel bevezetésével párhuzamosan az évenként odaítélhető oktatási és közművelődési díj adható darabszáma háromról, kettőre csökkenne.
Ezzel egyidőben megállapították a kitüntetésekkel járó pénzbeli elismerések összegét is. Minden esetben a köztisztviselő illetményalap mértékét tekintik irányadónak, és ez alapján meghatározott összeget kapnak jutalmul a jövőben az alábbi címmel kitüntetett polgárok: Díszpolgári cím, Monorért Emlékplakett és Oklevél, Köz szolgálatáért elismerés, Köznevelési és Közművelődési Díj, Monor Város Bora, Monor Közbiztonságáért díj és Jó tanuló, jó sportoló díj.
szeptember 14. 17:00
Vigadó Kulturális és Civil Központ (2200, Monor Kossuth Lajos u. 65-67.)
szeptember 19. 14:00
Művelődési Ház (2200, Monor Bocskai u. 1.)
szeptember 21. 14:00
Művelődési Ház (2200, Monor Bocskai u. 1.)
Lapozzon bele!