szeptember 28. 15:00
Idősek világnapja
Művelődési Ház (Monor, Bocskai u. 1.)
Színezd újra! címmel hirdetett alkotói napokat a MÁV 2017 októberében, melynek egyik nyertese a monori Csillagfürt Fejlesztő és Művészeti Alapítvány csapata lett. A pályázat keretében többek között a monori vasúti aluljáró is megszépült. A pályázathoz „Átjáró a varázslat birodalmában” címmel készítettek egy tervet, mely alapján az őszi szünetben kezdhették meg az aluljáró festését.
Anka Éva és Anka Margit vezetésével szorgos kezek egy hét alatt csodavilágot varázsoltak a sok utas által használt aluljáróból. Az utasok és járókelők mind-mind rácsodálkoztak a kialakuló festményre. A monori gyerekek és felnőttek által elkészített művet közösen óvhatják majd meg az erre megforduló járókelők! A MÁV ebből az alkalomból a teljes aluljáró festéséről is gondoskodott, és természetesen a festéshez szükséges alapanyagot is biztosította.
Ezúton is gratulálunk a nyerteseknek, és köszönjük a közreműködő közel harminc fős csapatnak a munkájukat. Az ő segítségükkel több ezer, itt megforduló utas mindennapjait teheti szebbé a most elkészült mű. Az aluljáró festéséről még több képet találnak városunk facebook oldalán: Átjáró a varázslat birodalmában.
szeptember 28. 15:00
Művelődési Ház (Monor, Bocskai u. 1.)
szeptember 29. 16:00
Művelődési Ház (Monor, Bocskai u. 1.)
szeptember 30. 17:00
Dr. Borzsák István Városi Könyvtár és Helytörténeti Kiállítás
Belépőjegyek:
4.200 és 5.200 forintért kaphatóak a vigadokft.hu oldalon, illetve a Vigadó Kulturális és Civil Központ jegpénztárában.
Amennyiben a gyermek a szülő ölében ül, úgy 2 éves korig ingyenes a belépés. 2 éves kor felett kötelező jegyet váltani a koncertre.