szeptember 28. 15:00
Idősek világnapja
Művelődési Ház (Monor, Bocskai u. 1.)
Elbontották a Monori Járásbíróság elől az állványzatot. Ezzel befejeződtek a bíróság homlokzatfelújítási és tetőjavítási munkálatai.
Az Igazságügyi Palota épületét, amiben a bíróság helyet kapott, 1908. július 7-én, Tóásó Pál műépítész tervei alapján, ünnepélyes keretek között adták át a dolgózóknak és a nagyközönségnek. Az akkori lapok Tímár János ceglédi építőmestert is méltatták: "az egész országban nincs ilyen csinos külsejű és szép belső berendezésű járásbíróság."
Az elődök emlékezetére az aulában ma is márványtábla hirdeti azoknak a nevét, akik egykor felismerték az igényt és kezdeményezték egy önálló járásbírósági palota felépítését.
A 2008-ban építésének 100 éves jubileumát ünneplő Igazságügyi Palota, a Monori Járásbíróság, utoljára 2002-ben esett át teljeskörű belső és külső építészeti felújításon. A Kossuth Lajos utcában álló építmény napjainkra szervesen illesszkedik a város főbb, a polgárokat korszerű, modern körülmények között kiszolgáló közintézményei sorába. A 2017 november végén zárult kivitelezés során, a bíróság teljes pompájában - megtartva a tört fehér eredeti színvilágot és a korabeli gipsz stukkó díszítéseket - állíttatta helyre a századelőn megálmodott épület homlokzatát. Az Országos Bírósági Hivatal által finanszírozott, közel 14 millió forintos beruházás keretében, a tetőjavítási munkákat is elvégezték a bírósági ingatlanon, ezzel a balesetveszély is elhárult.
A Monori Járásbíróság a megszokott munkarendben, immár megszépülve fogadja a jogkereső állampolgárokat.
szeptember 28. 15:00
Művelődési Ház (Monor, Bocskai u. 1.)
szeptember 29. 16:00
Művelődési Ház (Monor, Bocskai u. 1.)
szeptember 30. 17:00
Dr. Borzsák István Városi Könyvtár és Helytörténeti Kiállítás
Belépőjegyek:
4.200 és 5.200 forintért kaphatóak a vigadokft.hu oldalon, illetve a Vigadó Kulturális és Civil Központ jegpénztárában.
Amennyiben a gyermek a szülő ölében ül, úgy 2 éves korig ingyenes a belépés. 2 éves kor felett kötelező jegyet váltani a koncertre.