Pályázati forrásból oldódhat meg egy újabb városrész vízelvezetése

2017. szeptember 21., csütörtök, 16:05

A nyár derekán jelent meg a Pest megyei települési önkormányzatok számára kiírt „Települések felszíni csapadékvíz-elvezetés létesítményeinek fejlesztése, a települési vízgazdálkodás korszerűsítésének támogatása” című pályázat. A szétosztható 4 milliárd forint keretösszegű támogatással lehetőség nyílik a csapadékvizek rendezett és kártétel nélküli elvezetésére, valamint a belvíz- és helyi vízkár veszélyeztetettségének csökkentésére.

Városunk önkormányzata is nyújtott be pályázatot a kiírásra, sikeres szereplés esetén így egy újabb problémás városrész vízelvezetése oldódhat meg. A 126 millió forintról szóló tervek szerint az Ady utca, Jókai utca, Babits Mihály utca, Klapka utca, Czuczor utca környékének rendszeres, esőzéseket követő pangó víz problémája szűnhet meg ezzel. Az önkormányzat által biztosított saját forrás több mint 6 millió forint.

Reméljük, hogy pozitív elbírálásban részesül a benyújtott pályázat, hiszen jelentősebb zivatar után még az Ady Endre utcai közlekedést is jelentősen befolyásoló állóvizek szoktak kialakulni a városnak ezen a részén. A döntés meghozatalára még az idei évben sor kerülhet.

A fotók illusztrációk! Forrás: nyugat.hu