Újabb mosdók felújítását kezdték meg az iskolákban a nyári szünet elején

2017. július 13., csütörtök, 18:44

A köznevelés és közoktatás átszervezése nyomán a monori iskolák fenntartója is többször változott, ezzel együtt a monori önkormányzat sajátjának érzi az intézményeket és kollégaként tekint az ott dolgozókra – hallhattuk többször is Zsombok Lászlótól Monor város polgármesterétől az utóbbi időszakban. A szavakat tettek is követik, hiszen idén is jelentős összeget áldoz a város a saját költségvetéséből az intézmények felújítására.

A szaniterek és burkolatok cseréje mellett a teljes csővezeték-hálózatot kicserélik

Akárcsak a tavalyi évben, három általános iskola szerepel a programban. Az Ady úti, a Nemzetőr és a Kossuth Lajos iskolák emeleti vizesblokkjai újulnak meg egy évvel azután, hogy a földszinti részlegeket tavaly renoválták. A felsorolásban a Jászai Mari Általános Iskola nem szerepel, hiszen ott tavaly nyáron az egész épületre kiterjedő felújítást végeztek.

Az iskolai tanítási időszak végén megkezdődött munkálatok során teljesen újjáépítik a vizesblokkokat. A szaniterek és burkolatok cseréje mellett a teljes csővezeték-hálózatot kicserélik, csatlakozva a tavaly megújított szakaszokhoz. A gazdaságos üzemeltetés érdekében automata öblítésű piszoárok kerülnek majd beszerelésre. A bruttó 19 millió forint értékű munkákat idén is monori kivitelezőre bízták. Ez nem egyedi eset, a képviselő-testület rendszeresen arra törekszik, hogy olyan értékhatárt állapítsanak meg, mely lehetővé teszi a helyi vállalkozók helyzetbe hozását.

A földszinti helyiségek tavalyi felújítását követően korszerű
mosdók lesznek szeptemberre az iskolák emeletein is.

A most megkezdett munkálatok ütemezése szerint a szeptemberi iskolakezdésre elkészülnek a felújítással. Így két év alatt az összes Monoron működő általános iskola vizesblokkjai megújulhattak az önkormányzat jelentős ráfordításának köszönhetően.