május 10. 15:30
Kerti party a Mesevár óvodában
Monor, Mesevár óvoda
A tavalyi sikeres kezdeményezés után, Monor Város Önkormányzata idén is meghirdette a Tiszta udvar, rendes ház pályázatot. A május végi határidőt követően júniusban született meg a döntés és most, a júliusi képviselő-testületi ülés előtt adták át az elismeréseket.
A kiírás szerint megfogalmazott családi ház kategóriában hatan jelentkeztek, a monori társasházi közösségek közül pedig két nevező volt. A döntést meghozó bizottság júniusban személyesen is meglátogatta a nevezett portákat, ezután döntött úgy, hogy minden résztvevő megérdemli az elismerést.
2017-ben családi ház kategóriában elismerést vehettek át:
A társasház kategóriában megosztva kapták a Tiszta udvar, rendes ház címet:
szám alatti társasházak lakóközösségei.
Az elismerés átadásakor Zsombok László polgármester - a program újraindításának kezdeményezője -, megköszönte a résztvevők munkáját, mellyel segítenek a pozitív városkép kialakításában.
Gratulálunk mindenkinek, reméljük, hogy a népszerű, önkéntes városszépítő programban jövőre is ilyen lelkes jelentkezőkkel találkozhatunk! A nyertesek portáin készült képeket az alábbi linkre kattintva tekinthetik meg: Tiszta udvarok, rendes házak Monoron.
május 10. 15:30
Monor, Mesevár óvoda
május 12. 09:30
Dr. Borzsák István Városi Könyvtár és Helytörténeti Kiállítás
május 12. 14:00
Művelődési Ház (Monor, Bocskai u. 1.)