május 18. 09:30
Pünkösdváró kézműves foglalkozás
Művelődési Ház (Monor, Bocskai u. 1.)
A képviselő-testület fontosnak tartja az iskolán kívüli sportolási lehetőségeket és a szervezett keretek közötti állandó sportfoglalkozásokat. Ennek érdekében az Emberi Erőforrások Bizottsága minden évben megszervezi a város iskolái közötti összesített sportversenyt, melynek a két középiskola is rendszeres résztvevője.
A szeptembertől májusig tartó megmérettetésre több számban várták az iskolákat: streetball, futás, úszás, sakk és labdarúgás szerepelt a versenyszámok között. Minden versenyt más-más iskola bonyolított le, melyek szervezésben nyújtott közreműködésüket ezúton is köszöni a város vezetése.
Az utolsó futóversenyt követő eredményhirdetésig izgulhattak a nebulók, hogy melyik iskola szerzi majd meg a címet. Szoros versenyben végül a Kossuth Lajos Általános Iskola szerezte meg a serleget, akik a hat versenyszám közül hármat is megnyertek. Az Ady Úti Általános Iskola kiegyensúlyozott teljesítménye ezüstérmet ért, ők minden számban a dobogón tudtak végezni. Harmadik helyen a Jászai Mari Iskola végzett, míg negyedikek lettek a Nemzetőr Általános Iskola diákjai. A középiskolák közötti összevetésben a József Attila Gimnázium megelőzte a Szterényi József Szakiskolát.
Minden résztvevő gyermeknek, felkészítőiknek és szervező pedagógusnak köszönjük a közreműködését, reméljük, hogy jövőre is ilyen sikeres és sportos tanév vár a monori gyerekekre!
május 18. 09:30
Művelődési Ház (Monor, Bocskai u. 1.)
május 19. 17:00
Balassi utcai sporttelep (Monor, Balassi u. 34.)
május 24. 18:00
Vigadó Kulturális és Civil Központ